A fórum az afganisztáni helyzet miatt kedden rendkívüli online csúcstalálkozót tartott a G20 soros elnökségét betöltő Olaszország vezetésével.

Hirdetés

Mario Draghi olasz miniszterelnök beszámolója szerint a G20-csoport felhatalmazta az ENSZ-t az Afganisztánnak nyújtandó humanitárius segélyek koordinálásával.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke további egymilliárd eurós támogatást jelentett be, Joe Biden amerikai elnök pedig 300 millió dolláros támogatást helyezett kilátásba. Angela Merkel német kancellár az esemény után tartott sajtótájékoztatón elmondta: Németország még az idén 600 millió euró támogatást biztosít az afgán lakosság támogatására.

Az olasz miniszterelnök szerint a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoportnak fenn kell tartania a kapcsolatokat az afganisztáni tálibok ideiglenes kormányával, de ez nem azt jelenti, hogy hivatalosan elismerik a kabuli adminisztrációt. „Nagyon nehéz elképzelni, hogyan tudnánk segíteni az embereknek Afganisztánban, ha nem vonnánk be a tálibokat” – mondta.

Korábban írtuk

Draghi szerint az értekezleten részt vevő állam- és kormányfők egyetértettek abban, hogy a tálibok hatalomátvétele után a közép-ázsiai országnak el kell ismernie az emberi jogokat – különös tekintettel a nők jogaira -, és nem válhat a terroristák menedékévé.

Az olasz kormányfő szerint a virtuális tanácskozás sikeres volt, annak ellenére, hogy nem vettek részt rajta olyan fontos vezetők, mint Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatóján kijelentette: a tálibok nem teljesítették a nemzetközi közösség egy sor elvárását, például a kormány „inkluzív” – minden jelentős társadalmi csoportnak és a nőknek is képviseletet biztosító – jellegével kapcsolatban, így a szélsőséges iszlamista mozgalom kormányának elismerése „nincs napirenden”. Ugyanakkor Afganisztán támogatását folytatni kell, mert a nemzetközi közösség nem engedheti meg, hogy a negyvenmilliós országban összeomoljon például a pénzügyi rendszer vagy az áramszolgáltatás – mondta.

A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden amerikai elnök biztosította a G20-csoport vezetőit: szorosan együttműködik a nemzetközi közösséggel, hogy támogatást nyújtsanak az afgán népnek diplomáciai, humanitárius és gazdasági csatornákon keresztül.

A beszámoló szerint a G-20-as országcsoport vezetői megvitatták annak szükségességét, hogy továbbra is összpontosítsanak a terrorellenes küzdelemre, egyebek között az Iszlám Állam helyi szervezete (Iszlám Állam-Horaszán Tartomány) ellen, illetve biztosítsák a biztonságos elvonulást azoknak az úti okmányokkal rendelkező külföldieknek és afgán szövetségeseknek, akik el akarják hagyni a közép-ázsiai országot.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint a csoport vezetői megerősítették elkötelezettségüket aziránt, hogy független nemzetközi szervezeteken keresztül közvetlen humanitárius segítségnyújtásban részesítsék az afgán embereket, és biztosítsák minden afgán állampolgár, köztük a nők és a lányok alapvető jogait.

Az eseményen felszólalva Vang Ji kínai külügyminiszter országa nevében felszólította a nemzetközi közösséget, hogy folytasson párbeszédet az afgán hatóságokkal, és járuljon hozzá a közép-ázsiai ország tartós társadalmi-gazdasági fejlesztéséhez az ottani helyzet stabilizálása érdekében. Vang szerint az Afganisztánnal szemben büntetőintézkedéseket alkalmazó országoknak a lehető leghamarabb fel kell oldaniuk a szankciókat, a nemzetközi pénzügyi intézményeknek pedig több pénzügyi támogatást kell adniuk azokra a projektekre, amelyek csökkentik a szegénységet és fejlesztik az infrastruktúrát a közép-ázsiai országban.

Az afganisztáni tálibok – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül vonultak be az afgán fővárosba, Kabulba, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó háború.

A tálibok szeptember elején alakult kormányát a nemzetközi közösség nem ismeri el. A radikális szunnita iszlamisták az augusztusi afganisztáni hatalomátvételt követően ígéretet tettek arra, hogy mérsékeltebb politikát folytatnak és több jogot biztosítanak a nőknek, mint 2001 előtti kormányzásukkor, valamint azt is vállalták, hogy a kisebbségek képviselőit is beveszik a kormányba, de a nemzetközi közösség szerint nem tettek eleget ezeknek az ígéreteiknek.

Bár a humanitárius segítségnyújtás jelenleg is folyamatban van a közép-ázsiai országban, a nemzetközi közösség a hatalomátvételt követően több milliárd dolláros segélyeket fagyasztott be, Afganisztán külföldi pénzkészleteihez a tálibok pedig jelenleg nem férnek hozzá.

Az ENSZ szerint az afganisztáni válság már 18 millió embert, a lakosság felét sújtja. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerint egymillió gyerek szenved akut alultápláltságtól, ami az életüket fenyegeti.