A genderelmélet evolúciójának, tartalmának és összefüggéseinek a vizsgálata az alábbi problémát tárta fel: a genderelmélet téves alapra épült. A genderelmélet a liberális demokráciák önpusztító működésének az egyik motorjává vált, mivel az eltorzult liberális politika átvette az irányítását.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Simone de Beauvoir író és filozófus 1949-ben kiadott híres és hírhedt könyve, „A második nem” alapozta meg az elméletet, noha ebben a gender kifejezés még nem szerepel. Ez Robert Stoller 1968-ban kiadott „Szex és a gender” című művében jelenik meg először. A genderelmélet valós megfigyelésekből indult ki. Helyes felismerés volt, hogy a társadalom a tagjai felé elvárásokat fogalmaz meg. Elvárja tőlük, hogy miként viselkedjenek, beszéljenek, öltözködjenek, milyen célok vezéreljék őket. A férfiak és a nők felé megfogalmazott elvárások különböznek, a társadalom tehát figyelembe veszi azt a tényt, hogy az európai társadalmak kétosztatúak. Az is helyes megállapítás volt, hogy ezek az elvárások a nevelés által elsajátítandó, megtanulandó társadalmi szerepek. Helyes megállapítás volt az is, hogy a szereprepertoár tartalmát nem a biológiai nem határozza meg, hanem a kultúra és a társadalom, ezért a biológiai nemtől független tényező.

A fentiek ismeretében fel kellett tenni a kérdést: a társadalomnak miért van szüksége arra, hogy tagjai ezeket a szerepeket elsajátítsák? A genderelmélet a kérdésre azt a választ adta, hogy a szereprepertoár elsajátítása során nyerik el a társadalom tagjai nemi identitásukat. Ez a válasz tévesnek bizonyult, márpedig erre épül a genderelmélet.

Stoller meg volt győződve arról, hogy a válasz helyes, és ebből kiindulva folytatta a gondolatsort: ha a szereprepertoár a nemi identitás meghatározója, akkor maga is nemet meghatározó tényező. Azért adta a gender (társadalmi nem) elnevezést a szereprepertoárnak, hogy egyrészt hangsúlyozza a nem kialakításában játszott szerepét, másrészt elkülönítse a biológiai nemtől. Az elmélet további elemei is erre az alapra épültek. Logikusnak gondolták, hogy a nemi identitás zavarait és a nemi kisebbségek problémáit is e tárgykörben kell vizsgálni. Az is logikusnak látszott, hogy a feminista mozgalmak által felvetett tartalmi kérdések, a nők és férfiak viszonyának a kérdésköre, a nők társadalmi helyzetének a vizsgálata is ebben a keretben történjen. Mindezen témakörök befogadása után a genderelmélet multidiszciplínáris tudománnyá nőtte ki magát.

Az új keletű orvosi vizsgálati eredmények azonban azt bizonyítják, hogy téves a genderelmélet alapvető állítása. Az orvosi diagnosztika az utóbbi évtizedekben hatalmas fejlődésen ment át, elsősorban a kép­alkotó eljárások elterjedésének a következtében. Ezek némelyike már nemcsak a szervek és szövetek struktúráját, hanem a működését is vizsgálni képes. Ezeknek az eszközöknek a segítségével bebizonyosodott, hogy már az azonos korú leány- és fiúcsecsemők agyi működésében is különbség van. Ez a felismerés önmagában is megkérdőjelezte a genderelmélet alaptételét, hiszen ebben a korban a gender hatása még nem érvényesülhetett.

De mi is az a tényező, amely ezt a különbséget létrehozza? A férfiaknak és nőknek ugyanaz a genetikai anyaga, kivéve a nemi kromoszómákat. A nem kialakulása szempontjából döntő tényező, hogy a férfiakban Y-kromoszóma is található, a nőkben pedig csak X-kromoszóma. A megtermékenyülés után az Y-kromoszóma rövid szárán lévő gén által kódolt here (tesztis) determináló faktor az indifferens gonád telepből hereszövetet hoz létre, ami a fogamzás utáni 7. héten már férfi nemi hormont termel (tesztoszteront). Ettől kezdve a fiúk szervezete kezd átalakulni hím irányba. A kérdés tehát az, hogy a tesztoszteron képes-e az agy működését is befolyásolni?

A kérdés megválaszolásában az áttörést egy ritka betegség, az örökletes, veleszületett mellékvese-megnagyobbodás (CAH) tanulmányozása hozta meg. Ez a betegség még a méhen belül lép fel, és a jelen dolgozat tárgya szempontjából kiemelendő az a tény, hogy ennek a betegségnek a lefolyása során erős tesztoszteronterhelés éri a leánymagzatot. Születés után a leányok külső nemi szerve fiús irányba változik. Hormonterápiával, szükség esetén műtéttel ez a probléma megoldódik, ám az agy működésére kifejtett tesztoszteronhatás visszafordíthatatlannak bizonyult.

A beteg kislányokat fiús játékok érdekelték, miközben az egészséges leánytestvérek viselkedése lányos maradt. Ez a viselkedésbeli különbség a lánytestvérek között felnőttkorban is megmaradt, a beteg kislányok viselkedése felnőttkorukban férfias jellegű volt, és olyan téren mutattak kiemelkedő teljesítményt, amiben a fiúk szoktak. Vagyis noha a beteg kislányokat életüknek csak rövid periódusában érte erőteljes tesztoszteronhatás, ez mégis egész életükre szóló, visszafordíthatatlan változást okozott agyi működésükben.

A tesztoszteron tehát képes az agy működését befolyásolni, így levonható az a következtetés is, hogy ez a hormonhatás felelős a lány- és fiúcsecsemők agyi működésének a különbözőségéért. A legfontosabb tanulság azonban az, hogy bebizonyosodott, az emberi testben zajló biológiai folyamatok nemcsak az ember biológiai nemét határozzák meg, hanem a nemi identitását is.

A kérdés ezek után az, hogy mi a valódi célja, feladata a társadalmi szereprepertoárnak? Ez ugyanis közvetlenül kapcsolódik a biológiai nemhez avégett, hogy betölthesse valódi feladatát. Ami nem más, mint az a cél, hogy a társadalom tagjai, nők és férfiak egyaránt felkészüljenek és képessé váljanak arra, hogy bekapcsolódjanak az emberi társadalom bonyolult működésébe, segíteni tudják azt, miközben megtalálják benne saját boldogulásukat is.

Végső fokon a társadalmi szerepek elsajátítása azt a célt szolgálja, hogy a társadalom működése folyamatosan biztosítva legyen.

A genderelmélet által vizsgált problémákat továbbra is kutatni lehet, csak nem egy téves alapra építkező, mesterségesen megkonstruált tudományág keretében, hanem a pszichológia és szociológia tárgykörében, és semmiképpen sem szélsőséges liberális szemlélettel. A genderelméletet ugyanis a liberális politika bekebelezte és felhasználta. Ennek következtében a genderelmélet a liberális demokráciák szélsőséges és eltorzult liberális elveit tükrözi, és a társadalom önpusztító folyamatainak az eszközévé vált.

De miként jutott a liberális demokrácia olyan állapotba, hogy saját társadalma elpusztítására tör? Az idevezető, rendkívül veszélyes folyamat csak társadalmi krízis esetén indul el, akkor azonban mindig elindul, és feltartóztathatatlanul végbemegy.

A krízisre megoldást kínáló ideológia alapján működő párt mögött hatalmas, a krízis miatt a végletekig elkeseredett tömeg sorakozik fel, amely ezt a pártot a hatalomba juttatja, a többi pártot pedig elhallgattatja, nehogy a krízis megoldását akadályozzák. Amint a hatalomba jutott párt átveszi a társadalom irányítását, háta mögött az agresszív tömeggel, a többi pártot szétveri vagy politikai karanténba zárja. (Amennyiben ordas eszme alapján működő párt kerül így hatalomba, politikai ellenfeleit fizikailag meg is semmisíti).

Később már a pártot a hatalomba segítő tömeg sem jut szóhoz, erről gondoskodnak az új hatalom erőszakszervei. Így áll elő az a ritka és rendkívül veszélyes helyzet, hogy a társadalom működését egyetlen ideológia határozza meg, azaz a társadalom az ideológia fogságába kerül. A végeredmény mindig diktatúra. Annak következtében, hogy az ideológia elvei egyre szélsőségesebben jelennek meg, eltorzulnak az ideológia elvei is, és ezáltal a társadalom működése is, ami önpusztító folyamatokat generál.

1968-ban a nyugat-európai országokban krízis alakult ki. A liberális ideológia segítségével sikerült a krízist felszámolni, és ezúttal a liberális ideológia került hegemón helyzetbe. Bár látszólag többpártrendszer működik, valójában minden párt a liberális ideológia alapján működik. A fentebb bemutatott veszélyes folyamatok elindultak. Mára már a liberális elvek és a társadalom működése is eltorzult. Megjelentek a diktatórikus folyamatok (a szólásszabadság, a sajtószabadság egyre súlyosabb beszűkülése) és a társadalom önpusztító folyamatai is.

Ebben a társadalmi közegben jelent meg a genderelmélet, ami a liberális politika foglyává vált. Vizsgáljunk meg néhányat a torz és önpusztító gondolatmenetek közül!

– A társadalmi szerepek elfogadhatatlanok a liberális politika számára, mert az úgy véli, a társadalom ezúton kényszeríti rá tagjaira, hogy a nemi identitásuk a biológiai nemükkel egyezzen meg. Megpróbálja tehát kiiktatni a társadalmi szerepeket az oktatásból, és ennek érdekében a genderelméletet teszi az oktatás alapjává. A társadalmi szerepek elsajátítása nélkül felnövő fiatalok úgymond maguk választhatják meg a nemüket. A valós eredmény: a társadalomba beilleszkedni képtelen, súlyos nemi identitászavarral küzdő fiatalok tömege. Az ideológia fogságába került társadalmak működésének az a legiszonyatosabb vonása, hogy csak az elvek megvalósítása a fontos, a következmények érdektelenek!

– A transzneműek a biológiai nemükkel ellentétes nemhez tartozónak érzik magukat. Egyesek szerint 25-40 ezer emberre esik egy transznemű. Az USA-ban, a felnőtt lakosság körében, 0,1-0,5%-os az arányuk. A csekély számú fiatal transznemű problémájának a megoldására kezdeményezte a liberális politika, hogy minden fiatalt úgy kell tekinteni, mintha transznemű lenne, például a tanárok szótárából kitiltották a „lányok, fiúk” megszólítást, csak a „tanuló” megszólítás engedélyezett. Csakhogy miután állandóan ráirányítják a fiatalok figyelmét a transzneműség kérdésére (érzékenyítés, az óvodákban transznemű mesék olvasása), a fiatalokban tömegesen felébred a kíváncsiság, hogy talán ők is transzneműek. Közülük sokan válnak transzszexuálissá, olyanokká, akik szükségesnek érzik a hivatalos nemük megváltoztatását és testi megjelenésük ennek megfelelő átalakítását. A döntést hozó orvosi teameken hatalmas a nyomás. Ugyanis, ha olyanokon végeznek nemátalakító műtétet, akik nem valódi transzszexuálisok, ártalmas dolgot művelnek, ugyanis ezek között az öngyilkosok száma ezerszerese az átlagnak! És akkor még nincs szó a liberális agymosás áldozatául esett szülők követeléseiről, akik gyermekük számára pubertásblokkoló hormonterápiát követelnek, mert a gyermek – szerintük – transzszexuális.

– A feminista mozgalmak szintén bekerültek a gender-mainstream fogalomkörébe. Bár kezdetben ezek az esélyegyenlőségről szóltak, az irányzat torz utakra váltott az anyaság és a gyermekvállalás kérdéskörénél. Sok nő számára ugyanis a gyermekek nevelése a legnagyobb örömforrásnak, vagyis fontosabbnak bizonyult, mint a kiemelkedő társadalmi egzisztencia. Az eltorzult liberális politika azonban azt sugallja, hogy a házasság iga a nő számára, a szülés nem más, mint annak tárgyi bizonyítéka, hogy a nő nem egyenlő a férfival. A politikai korrektség szóhasználatában tehát a „kismama” helyett a „terhes személy” kifejezés használandó. A magzat e szótárban „szövetdarab”.

– Az egész kérdéskört átfedi az egyén szabadságjogainak a fogalma. Ahhoz, hogy a nő úgy élhessen, mint a férfi, szexuálisan fel kellett szabadítani. Ezt szolgálta a fogamzásgátlók tömege és az abortusz lehetősége, ám a liberális politikának ez is kevés volt. Az egyént meg kell szabadítani minden köteléktől, ehhez fel kell számolni a történelmi hagyományokat, az egyházakat és a család intézményét. A gyökereiktől megfosztott nők így már megfelelnek a „modern elvek” kívánalmainak. Legalább 80 millióra tehető azon nem létező emberek száma Európában, akik az önpusztító elvek miatt nem születtek meg.

A nők egyenjogúsága nevében elvárás, hogy a parlamentben, az államapparátusban, a nagyobb cégek vezetésében azonos legyen a nők száma a férfiakéval. A torz liberális folyamat már ezen is túljutott. Most már a férfi és a nő azonossága a cél. A nyelvekből eltávolítják a hím- és nőnemű szavakat, csak a semleges nem maradhat (e vonatkozásban a magyar példakép lehet, ugyanis a világon egyedülálló módon nálunk nincsenek nyelvtani nemek – a szerk.).

Az ember arra vágyik, hogy életét ne fenyegesse veszély, kis vagyonkája, amelyért megdolgozott, megmaradjon neki. Az ember boldogságra, örömökre vágyik. Mindennek egy feltétele van: a biztonság. Ezt azonban csak az emberi társadalom keretei között érheti el. A legfontosabb emberi törvény tehát az, hogy a társadalmat minden eszközzel fenn kell tartani. Az emberi társadalom fennmaradásának két pillére van:

  1. A fiatalokat fel kell készíteni arra, hogy felnőttként képesek legyenek a társadalmat tovább működtetni.
  2. Kellő számú utód születése.

A liberális demokráciákban mindkét pillért aláásták, előrevetítve az érintett társadalmak pusztulását. Ebből a helyzetből csak úgy menekülhet meg Európa, ha a liberális demokráciákat felszámolja.