Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

„A gyűlöletbeszéd futótűzként terjed a közösségi médiában. El kell oltanunk ezt a tüzet” – mondta a főtitkár a christchurchi an-Núr mecsetben, amely az egyik célpontja volt a március 15-én elkövetett merényleteknek.

Guterres hozzátette: „a közösségi médiát a vakbuzgóság felületeként használják ki, ezért mindenkinek szolidaritást kell tanúsítania a gyűlölet veszélyes fellángolására válaszul”.

Az ENSZ főtitkára elmondta: a márciusi terrortámadás miatt választotta úti céljául Christchurch városát, hogy személyesen fejezhesse ki szeretetét, támogatását és csodálatát.

Megerősítette, hogy a világszervezet egyik munkacsoportja az interneten terjedő gyűlöletbeszéd elleni globális cselekvési terv kidolgozásán fáradozik.

Közben az új-zélandi miniszterelnök, Jacinda Ardern Párizsba utazott, hogy ott Emmanuel Macron francia elnökkel együtt a Christchurch Call nevű találkozó házigazdája legyen. A szerdai találkozón vezető politikusok és technológiai cégek vezetői vesznek részt, hogy megállapodjanak, miként előzhető meg, a terrorizmus szervezése és népszerűsítése a közösségi médiumok felületén.

Március 15-én egy szélsőjobboldali nézeteket valló ausztrál férfi 51 embert lőtt agyon az Új-Zéland Déli-szigetén fekvő Christchurch két mecseténél, a muzulmánok számára kiemelten fontos pénteki ima idején. A férfi a fejére szerelt kamera segítségével a Facebookon élőben közvetítette ámokfutását. A lövöldözésről készült felvételek még napokig elérhetőek voltak a közösségi oldalakon.