Hirdetés

A palesztin gyökerű michigani képviselőnő közölte: inkább nem látogatja meg a palesztin területeken élő családját, mert bár az izraeli kormányzat mégis megadja neki a vízumot, de „súlyos feltételeket” szabott és ő ezt megalázónak érzi.

Az izraeli kormány csütörtökön jelentette be, hogy megtagadja a beutazási vízumot két amerikai demokrata párti képviselőnőtől: Rashida Tlaibtól és Ilhan Omar minnesotai politikustól. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a döntés bejelentésekor arra hivatkozott, hogy a két demokrata párti politikus a tervek szerint csakis a palesztin területekre és Kelet-Jeruzsálembe látogatott volna, provokatív céllal. Péntek reggel azonban Jeruzsálemben bejelentették, hogy a Tlaibra vonatkozó tiltást humanitárius okokból megváltoztatták, így a képviselőnő meglátogathatja Ciszjordániában élő rokonait.

Rachida Tlaib Twitteren utasította vissza a vízumot, mert – mint írta – „nem hajolok meg (Izrael) elnyomó és rasszista politikája előtt”.

Meglátogatandó nagyanyjára utalva leszögezte: „ő nem akarja, hogy engem elhallgattassanak és bűnözőként kezeljenek (…) Úgy döntöttem, hogy ilyen elnyomó körülmények között történő meglátogatása ellentmond mindennek, amiben hiszek, ellentmond a rasszizmus, az elnyomás és az igazságtalanság elleni harcnak”.

Arie Deri izraeli belügyminiszter válaszul pénteki Twitter-üzenetében provokációnak nevezte Tlaib látogatási szándékát, hozzátéve, hogy szerinte Tlaib gyűlölete Izrael ellen erősebb a nagyanyja iránti szeretetnél.

Rachida Tlaib ls Ilhan Omar a tavaly ősszel tartott félidős választásokon került be az amerikai szövetségi törvényhozásba a Demokrata Párt jelöltjeként. Mindketten muszlim vallásúak és annak a mozgalomnak a hívei, amely azt szorgalmazza, hogy bojkottálják és szankcionálják Izraelt a palesztin területek megszállása miatt. A Detroitban született Rachida Tlaibnak ma is élnek rokonai a palesztin területeken. Ilhan Omar szomáliai bevándorlóként érkezett az Egyesült Államokba 1992-ben.

Vízumuk megtagadása – amelyet Donald Trump elnök is sürgetett – éles kritikákat váltott ki az Egyesült Államokban, még az Izrael és Trump elkötelezett híveként ismert Amerikai -Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) nevű lobbiszervezet – az Egyesült Államok legnagyobb Izrael-barát lobbiszervezete – is szembefordult a döntéssel.

A szervezet közleményben hangsúlyozta: „az amerikai kongresszus valamennyi tagjának meg kell adni a lehetőséget, hogy ellátogasson szövetségesünkhöz, a demokratikus Izraelbe, hogy személyesen fedezze fel az országot”.