A Janez Jansa vezette jobbközép koalíciós kormány szerint erre elsősorban azért van szükség, hogy a rendőrök egy részét átirányíthassák az ország belsejébe, hogy a koronavírus-járvány megfékezés érdekében hozott korlátozások betartását ellenőrizzék.

Hirdetés

A törvény elfogadáshoz kétharmados többségre van szükség a parlamentben, azt azonban, hogy napirendre kerülhessen, legutóbb nem támogatta a parlament illetékes bizottsága. A törvényt még 2015 októberében, a migrációs válság csúcspontján fogadták el. A javaslat határozott időre szólt, legfeljebb három hónapra, a hosszabbítás lehetőségével.

A jogszabály szerint a hadsereg segítséget nyújthat a rendőrségnek az ország határainak őrzésében, ideiglenesen korlátozhatja az emberek szabad mozgását, illetve közreműködhet zavargó csoportok és tömegek megfékezésében.

 A szlovén-horvát határt 800 rendőr és 150 katona védi az illegális migrációval szemben, ugyanakkor a hadsereg csak logisztikai feladatokat láthat el, nem tartóztathatja fel a migránsokat.

Korábban írtuk

Szlovéniában az év első kilenc hónapjában 11 855 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok. Szeptember végéig 8209 embert toloncoltak vissza a szlovén rendőrök más országokba, a legtöbbet Horvátországba, 8159-et. Eközben más országokból 1120 migránst küldtek vissza Szlovéniába.

A migránsok főként Szerbiából és Montenegróból érkeznek Boszniába, ahonnan Horvátországba, majd Szlovéniába, onnan pedig a nyugat-európai országokba szeretnének eljutni.