Fotó: ShutterStock/360b
Aung Szan Szú Kjí
Hirdetés

Mijo Njunt a Reuters hírügynökségnek telefonon azt mondta, tudomásuk szerint Aung Szan Szú Kjít Najpjidóban tartják fogva, és az őrizetbe vettek közt van Vin Mjint államelnök is. A szóvivő leszögezte, hogy az őrizetbevételeket a hadsereg rendelte el, egyúttal felszólította az embereket, ne kövessenek el semmi meggondolatlanságot, és tartsák be a törvényeket.

A bejelentést a fegyveres erők részéről egyelőre nem kommentálták.

Az NLD egy másik, magát megnevezni nem kívánó képviselője azt mondta, őrizetbe vették a párt végrehajtó bizottságának a tagját is, a Reuters hírügynökség pedig arról tudósít, hogy Najpjidóban a reggeli órákban nem működtek a telefonvonalak. Az MRTV állami televízió Facebookon azt közölte, műszaki okok miatt nem tud sugározni.

A délkelet-ázsiai országban a november 8-i választások óta nagy a feszültség. A választásokon az Aung Szan Szú Kjí vezette NLD 396 helyet szerzett meg a 476 fős parlamentben. A hadsereg támogatását élvező Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) mindössze 33 mandátumot kapott.

Korábban írtuk

A Mianmart öt évtizedig vezető katonaság azóta kitartóan követeli az eredmények felülvizsgálatát szabálytalanságokra hivatkozva, és nem zárta ki a puccs lehetőségét sem, ha panaszai nem találnak meghallgatásra. A választási bizottság szerint semmi sem igazolja a választási szabálytalanságokra vonatkozó állításokat.

Szükségállapotot vezettek be az országban

Egy éven át tartó szükségállapotot hirdetett hétfőn a mianmari hadsereg azt követően, hogy több társával együtt őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjit. A fegyveres erők tulajdonában lévő Mijavadi televíziós csatorna bejelentette, hogy a hatalmat erre az időre Min Aung Hlaing, a hadsereg főparancsnoka veszi át.

Hírügynökségek helyszíni beszámolókra hivatkozva azt közölték, hogy a fővárosban nem működnek a telefonvonalak, és jóllehet korábban az őrizetbe vettek családtagjai a közösségi médiában erősítették meg az őrizetbevételek hírét, azóta vélhetően blokkolták az internetet is. Szemtanúk szerint több városban megerősítették a katonai jelenlétet.

Korábban az állami televízió Facebookon azt közölte, hogy az adása technikai hibák miatt szakadt félbe. Jelenleg csak a Mijavadi csatorna sugároz műsort.