Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Hans-Eckhart Sommer a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban elmondta, hogy az idén eddig mintegy 110 ezer, menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be a hivatalhoz, és arra számítanak, hogy az év végére 140-145 ezer között lesz az új kérelmek száma, ami azt jelenti, hogy folytatódik a 2016-ban kezdődött csökkenés.

A BAMF ugyan fel tud dolgozni ennyi kérelmet, de még mindig túl sok ember próbál bevándorolni Németországba a menekültügyi rendszeren keresztül. Ezt jelzi, hogy az elfogadott kérelmek aránya csupán 35-38 százalék, vagyis a kérelmezők csaknem kétharmada nem jogosult menedékjogra Németországban – fejtette ki a szakember.

Az elutasított menedékkérők hazajuttatásának nehézségeivel kapcsolatban kiemelte, hogy valamennyi európai országban vannak gondok, amelyek egyik fő oka az, hogy származási országok nem hajlandóak visszafogadni állampolgáraikat. Ez ellentétes a nemzetközi jog előírásaival – húzta alá a BAMF vezetője, megjegyezve, hogy az elutasított menedékkérők kitoloncolásában, hazajuttatásában sokat javult a német hatóságok hatékonysága.

Arról is szólt, hogy a menedékjogi kérelmek elbírálásában is történt előrelépés. Az átlagos átfutási idő a kérelmek legnagyobb részénél 3,1 hónap, azonban a bonyolultabb eseteknél jóval több időre van szükség, így valamennyi kérelmet együttvéve 6 hónap az átlag. Az előrelépés mértékét jelzi, hogy 2015-ben és 2016-ban sok embernek arra is fél évet kellett várnia, hogy egyáltalán benyújthassa menedékjogi kérelmét – fejtette ki a 7000 főt foglalkoztató szövetségi hatóság tavaly nyáron kinevezett vezetője.

A nemzetközi migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben mintegy 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba. Az újonnan érkezők száma 2016-ban 280 ezerre süllyedt. Egy évvel később, 2017-ben mintegy 222 ezer, 2018-ban pedig 185 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be a BAMF-hoz.