Erről a felvetésről várhatóan az uniós tagállamok külügyminiszterei prágai informális találkozójukon tárgyalnak szerdán. Különösen a balti államok szorgalmazzák az orosz turisták vízumstopját, azonban több tagállam, köztük Németország és Franciaország ellenzi a javaslatot, részben azért, mert nem akarják szítani az Európa-ellenes érzelmeket az orosz állampolgárok körében – írta a hírportál.

Hirdetés

 A holland külügyminiszter az RTL Nieuws hírműsornak adott nyilatkozatában elmondta: a holland kabinet a vízumtilalmat fogja támogatni, de bizonyos esetekben, például családlátogatás vagy tanulás céljából, valamint menekültek számára továbbra is fog vízumot kibocsátani. A kormány koalíciós partnere, a 66-os Demokraták pártja már jó ideje az orosz turisták kitiltását sürgeti az Európai Unióból.

Hoekstra a hírműsorban kifejtette, hogy nem szeretné az orosz embereket büntetni a háború miatt, és különbséget tesz köztük és az orosz állam között. Véleménye szerint azonban a legtöbb orosz turista azért megy Hollandiába, hogy Amszterdam elegáns bevásárlóközpontjaiban költse a pénzét. „Tehetős oroszokról van szó, akik ráadásul még mindig kapcsolatban állnak rezsimmel” – magyarázta.

A külügyi tárca szóvivője szerint orosz állampolgárok április vége óta nem igényelhetnek rövid távú tartózkodásra jogosító vízumot Hollandia moszkvai nagykövetségén. „Ennek oka, hogy nincs elég diplomata ahhoz, hogy a nagykövetség konzuli ügyekkel foglalkozó részlege teljes kapacitással működjön” – nyilatkozta a szóvivő.

Korábban írtuk

Hollandia március végén utasított ki orosz diplomatákat az országból kémkedésre hivatkozva. Oroszország áprilisban ugyanígy járt el a moszkvai holland nagykövetség több tagjával szemben.