A GRECO 2020-as éves jelentésében azt írta, hogy a járvány okozta gazdasági károk enyhítésére bevezetett vagy bevezetni kívánt intézkedések növelték a korrupciós kockázatokat a jelentős pénzügyi segítségnyújtás sürgősségi elrendelésével vagy a hatáskörök összevonásával, illetve az alapvető jogok eltérő biztosításával. A kockázatok különösen hangsúlyosak lehetnek a közbeszerzési eljárásoknál – figyelmeztettek.

Hirdetés

Kiemelték: a kormányoknak fokozniuk kell erőfeszítéseiket annak biztosítására, hogy a közegészségügyi és gazdasági válságok kezelésére irányuló valamennyi politika és fellépés megfeleljen a korrupcióellenes előírásoknak. A korrupció leküzdésére a jogszabályok és intézményi keretek nem elegendőek, hatékony alkalmazásuk elengedhetetlen. A kormányoknak átláthatóan és elszámoltathatóan kell cselekedniük, beleértve az igazságszolgáltatás független működésének biztosítását is – emelték ki.

A jelentés szerint a szakértői csoportnak a képviselők, bírák és ügyészek korrupciójának megakadályozása érdekében tett ajánlásait a tagállamok csaknem 40 százalékban hajtották végre. A képviselőkre vonatkozó ajánlások 30 százalékát, a bírákra vonatkozó ajánlások 41 százalékát, az ügyészekre vonatkozó ajánlásoknak pedig 47 százalékát fogadták meg a tagálamok.

A jelentés megjegyezte: Magyarország előrelépéseket tett a korrupcióellenes ajánlások végrehajtásában, de még nem teljesíti mindegyiket. A GRECO megállapítása szerint a 2015-ben megfogalmazott 18 ajánlás közül a magyar hatóságok ötöt hajtottak végre teljes mértékben 2020. december 31-ig. Négy ajánlást részben hajtottak végre, és kilenc ajánlás végrehajtása folyamatban van.

Korábban írtuk

Továbbra is hiányosságok mutatkoznak a bírákra és az ügyészekre vonatkozó ajánlások végrehajtásában, és határozottabb intézkedésekre van szükség a parlamenti jogalkotási folyamat átláthatóságának és konzultációs lehetőségének javítására Magyarországon – írták.