„Senki nem hagyja, hogy elveszítsük az ellenőrzést. Minden ellenőrzés alatt marad, garantálom önöknek (…), ne legyen semmi kétségük” – jelentette ki az elnök újságírók előtt, miután leadta a szavazatát.

Hirdetés

Vasárnap délig a közel 7 millió szavazásra jogosult több mint 54 százaléka adta le voksát, így a szavazás érvényes – közölte Lidzija Jarmosina, a központi választási bizottság elnöke. A reggeli adatok szerint a négy napig tartó előzetes szavazás után a részvételi arány 41,7 százalékos volt.

Lukasenka legfőbb riválisának Szvjatlana Cihanouszkaját tartják. A 37 éves angoltanárnő kampányfőnökét a hatóságok szombaton előállították.

Cihanouszkaja, aki pénteken az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva nem titkolta nap mint nap érzett „félelmét”, szombaton biztonsági okokból elhagyta a lakását.

Korábban írtuk

Az ellenzék támogatói vasárnap fehér karkötőt viselve szavaztak, elfogadva Cihanouszkaja felkérését, hogy a független szavazatszámlálás érdekében küldjék el a szavazólapjukról készített fotót.

Minszkben megerősített biztonsági intézkedések mellett folyik a szavazás, rendőrségi posztokat állítottak fel és korlátozzák a forgalmat, páncélozott járműveket is felvonultattak a fővárosban.

Az internethez való hozzáférés is korlátozott volt, így nem lehetett használni egyes közösségi médiumokat, üzentküldő programokat és az ellenzékhez közeli weboldalakat, sőt a központi választási bizottságét sem.

A választás eredményét várhatóan az éjszaka folyamán vagy hétfőn jelentik be. Tüntetések sem zárhatók ki, ha az ellenzék megítélése szerint csalnak a választáson. Lukasenka világosan értésre adta, hogy fel fogja ezeket oszlatni.

A volt szovjet köztársaságot 1994 óta vaskézzel irányító Lukasenka legnagyobb kihívója Szjarhej Cihanouszki bebörtönzött vlogger felesége, Cihanouszkaja, akit az elnök csak „szegény csajként” említett. Meglepetésszerű megjelenése előtt Lukasenka három ellenlábasát távolította el: ketten közülük börtönben ülnek, a harmadik Moszkvába menekült.

A politikusi tapasztalattal nem rendelkező Cihanouszkaja elemzők szerint a koronavírus-járvány nem megfelelő kezelését és a szovjet típusú gazdaság stagnálását használta ki. A 9,5 millió lakosú Fehéroroszországban több mint 68 ezer koronavírus-fertőzöttet és 580 halálesetet jelentettek. Bírálói azzal is megvádolták a kormányt, hogy manipulált az adatokkal a halálesetek számának csökkentése érdekében.

Fehéroroszországban 1995 óta nem tartottak szabadnak minősített választásokat. A tüntetőket több alkalommal is erővel és súlyos börtönbüntetéssel nyomták el. 2001 óta most először Minszk nem hívta meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit.