Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Philip Hammond, aki nem várta meg Boris Johnson miniszterelnöki kinevezését, és még az előző kormányfőnek, Theresa Maynek benyújtotta lemondását, először nyilvánult meg a július vége óta hivatalban lévő új kormány Brexit-politikájával kapcsolatban.

A konzervatív brit napilapban közölt cikkében azt írta, a parlament „hallatni fogja a hangját”, a rendezetlen kiválás „nem történhet meg”.

A volt pénzügyminiszter szerint az arra utaló első jelek, hogy Boris Johnson kész megállapodás nélkül kivezetni az Egyesült Királyságot az Európai Unióból, „nem biztatók”. Rámutatott arra, hogy különbség van az ír-északír határ ellenőrzése visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás (backstop) módosítását kérni vagy követelni az eltörlését, ugyanúgy mint a határozott és a „pusztító” tárgyalási stílus között.

„Az emberek, akik a szálakat mozgatják ebben a kormányban, és akiket senki sem választott meg, tudják, hogy az EU nem tud és nem is fog beleegyezni” a tartalékmegoldás törlésébe a megállapodásból – fűzte hozzá szakértők szerint a július 24. óta hivatalban lévő kormányfő egyik legfőbb bizalmasára, Dominic Cummings tanácsadóra utalva.

Philip Hammond továbbá úgy vélekedett, hogy a rendezetlen Brexit az Egyesült Királyság szétesését jelentené, és egy „csökött, köldöknézegető kis Anglia” lenne helyette.

A volt miniszter szerint az igazság paródiája úgy tenni, mintha a brit európai uniós tagságról tartott 2016-os népszavazáson a kilépésre voksolók a megállapodás nélküli Brexitet támogatták volna. „A legtöbben ebben az országban – akár a bennmaradásra, akár a kiválásra szavaztak – zökkenőmentes, rendezett kilépést akarnak, amely nem okoz fennakadásokat, nem kerül munkahelyekbe, nem rontja az életszínvonalat” – írta. Hozzáfűzte, hogy a parlament pontosan tükrözi ennek a többségnek az álláspontját, és „hallatni fogja a hangját”.

Szakértők ezzel kapcsolatban emlékeztettek arra, hogy a brit törvényhozás alsóházában helyet foglaló képviselők egy csoportja bírósági úton próbálja megakadályozni, hogy a kormányfő esetleg a parlament felfüggesztésével megállapodás nélkül vezesse ki az Egyesült Királyságot az Európai Unióból a brit EU-tagság megszűnésének jelenleg érvényes október 31-i határnapján. Sokan pedig úgy vélik, hogy a rendezetlen Brexit elkerülése érdekében bizalmatlansági indítványt fognak benyújtani Boris Johnsonnal szemben a törvényhozási szünet után, szeptemberben.

Arra reagálva, hogy hírek szerint a kormányfő kész lenne a parlamenti ülésszak lezárását kezdeményezni az uralkodónál annak érdekében, hogy a képviselők ne akadályozhassák meg a megállapodás nélküli kilépést, a házelnök közölte, határozott álláspontja, hogy nem szabad akadályozni az alsóházat. A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap a szerdai számában idézte John Bercow-t, aki az edinburghi Fringe fesztiválon azt mondta, „minden erejével azon lesz”, hogy megakadályozzon bármiféle kezdeményezést a kormányfő részéről a parlament felfüggesztésére, amellyel a megállapodást nélküli Brexitet próbálná keresztülvinni a képviselők akarata ellenére.

Többek szerint egy ilyen megoldás veszélybe sodorná a brit alkotmányosság központi elemét, a parlament szuverenitását. Kedden Boris Johnson kormányának munkaügyi minisztere, Amber Rudd is sürgette a miniszterelnököt, hogy ne szánja rá magát egy ilyen lépésre.