Fotó: ShutterStock.com/Jeffery Edwards (archív)
Hirdetés

Meadows ügye innentől átkerült az igazságügyi minisztériumhoz, amely vádat emelhet ellene. A volt kabinetfőnök felelősségre vonását az illetékes bizottság kezdeményezte hétfőn a képviselőházban.

A 62 éves egykori tisztségviselő fontos tanúnak számít, mivel az ostrom idején Donald Trump amerikai elnökkel együtt volt a Fehér Házban. Meadows több ezer oldalnyi dokumentumot adott át a bizottságnak, köztük elektronikus üzenetváltásokat és SMS-eket, azonban nem volt hajlandó eleget tenni az idézésnek, és tanúskodni a képviselők előtt.

A volt kabinetfőnök azzal érvel, hogy bizalmas információkkal is rendelkezik, és mint az elnök egykori vezető munkatársát, nem lehet tanúvallomásra kényszeríteni. Hasonló indokkal utasította vissza az együttműködést Trump egykori tanácsadója, Steve Bannon. Őt is azzal vádolták, hogy megsértette a kongresszust, és vádat is emeltek ellene.

Az amerikai törvényhozás épületét január 6-án ostromolták meg, köztük Trump hívei is, az akkori elnök beszédét követően. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. Trump ellen alkotmányos vádeljárást indítottak az ügyben, de végül felmentették.

Korábban írtuk

A Capitolium ostromával összefüggésben eddig több mint 570 embert vettek őrizetbe, és 650 esetben indult büntetőeljárás az amerikai igazságügyi minisztérium szerint.