Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 27 éves brit tanárt azért függesztettek fel az állásából ősszel, mert egy transznemű diákot “lánynak” nevezett, holott az fiúként azonosítja magát. Joshua Sutcliffe most beperli korábbi munkahelyét, tudtuk meg a christianconcern.com nevű brit, a kereszténységgel kapcsolatos híreket összegyűjtő honlapról.


Képernyőfotó: DailyWire.com

A korábban egy Oxforshire-i középiskolában oktató tanár a munkaügyi bíróságon nyújtott be panaszt korábbi munkahelye és annak igazgatója ellen, miután azok azzal vádolták, hogy “durva mulasztást” követett el, amikor azt mondta a magát transzneműnek és fiúnak tartó diáknak és társának, hogy “Szép munka, lányok!”.
Az eset után Sutcliffe-et felfüggesztették állásából, többször az igazgató elé hívatták, és a tanáriban kellett töltenie a napjait anélkül, hogy kollégáival megvitathatta volna a történteket.

Az egyébként kimagasló teljesítményt nyújtó tanár korábban az ebédszünetben önkéntes bibliaórákat is tartott azoknak a diákoknak, akiknek ehhez kedvük volt, ám a népszerű klubot megalakulása után 18 hónappal az iskola beszüntette.

A történet novemberben látott napvilágot és a brit közvélemény teljes mellszélességgel állt ki Sutcliffe mellett. A médiafigyelem központjába kerülve az iskola először elhalasztotta a tervezett fegyelmi meghallgatást és újabb kivizsgálást rendelt el a tanár ellen azért, mert az eset nyilvánosságra hozatalával az “visszaélt a bizalommal” és “szégyent hozott” az iskolára.

Válaszul Sutcliffe egy, az iskolaigazgatónak címzett levélben többek közt azt állította, az intézmény ellene irányuló nyomozása azért történik, hogy “szégyentelen módon megpróbáljanak eltántorítani attól, hogy a mulasztásaikat napvilágra hozzam”.

“Keresztényként nem osztom az Önök transzneműséggel kapcsolatos ideológiáját. Nem hiszek abban, hogy a gyermekeket arra kéne ösztönözni, hogy saját maguk válasszák meg a nemüket, amely eltérhet születési nemüktől. Nem hiszek abban, hogy az iskolába mindenkinek úgy kéne alakítania a viselkedését, hogy azzal alkalmazkodjon az ilyen ‘átváltozáshoz’. Nem hiszek abban, hogy meg kéne büntetni azokat, akik mindezért nem lelkesednek. Az ilyesfajta eszmék átültetése a gyakorlatba hátrányos a gyermekek jólétét tekintve, holott meggyőződésem szerint ennek kéne lennie az elsőszámú szempontnak. Ennek ellenére alkalmazottként mindig is ügyeltem arra, hogy ne szegjem meg a munkaadóm által előírt szabályokat, amíg azokat össze tudtam egyeztetni a lelkiismeretemmel” – áll a levélben. – “Teljes mértékben hajlandó vagyok felelni azokra a megalapozatlan vádakra, amelyeket Önök ellenem felhoztak, és részletesen beszámolni a saját sérelmeimről, amelyeket az Önök diktatórikus ‘egyenlőségjogi’ irányvonala és gyakorlata okozott. Ugyanakkor mindezt egy független bíróság előtt kívánom megtenni, nem pedig olyan helyzetben, ahol Önök egyben a bírák és az esküdtek is. Sajnálom, hogy a kapcsolatunk idáig jutott, de úgy érzem, nincs más választásom, mint jogi útra terelni az ügyet”.

Andrea Williams, a Keresztény Jogi Központ (Christian Legal Centre) vezetője, amely ellátja Sutcliffe védelmét, azt nyilatkozta: “A tanári hivatás egy ideológiai harcmezővé vált, ahol a tanárok azt veszik észre, hogy elhallgattatják és megbüntetik őket, ha nem hajlandók igazodni a gyermekeinkre az iskolákban ráerőltetett, újfajta szexuális és nemi ideológiákhoz. Mindannyian emlékszünk, milyen sokat változtunk tinédzser éveink alatt. Életbevágó, hogy ezekben az években segítsük a gyermekeinket abban, hogy születési nemük szerint élhessék életüket ahelyett, hogy arra biztatnánk őket, váltsanak nemet. Ha ezt tesszük, az nem könyörületesség, hanem kegyetlenség. Ha a transzneműség illúzióját tápláljuk, azzal nem segítjük gyermekeinket, sokkal inkább ártunk nekik”.

(SVÁ)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció