Fotó: MTI/EPA/Focke Strangmann
Hirdetés

Az európai történelem fordulópontjaként számon tartott – a kontinenst romba döntő harmincéves háborút lezáró – 1648-as vesztfáliai békeszerződés megkötésének egyik fő helyszínén tartott kampányindítón a CSU-s politikus emlékeztetett arra, hogy a kontinens lakosságának kétharmada valamely keresztény felekezet hívének vallja magát.

A vallásszabadság ugyan a legfontosabb európai vívmányok egyike, de „éppen nekünk, kereszténydemokratáknak és keresztényszociálisoknak azt is ki kell mondanunk, hogy büszkék vagyunk arra, hogy ezt a földrészt a kereszténység formálta, amely nem múzeumba való, hanem orientációt nyújt a holnaphoz” – emelte ki Manfred Weber, hozzátéve, hogy a CDU/CSU pártszövetség és az EPP elkötelezett Európa keresztény öröksége mellett.

A migrációval kapcsolatban aláhúzta, hogy a keresztény értékrendet valló politikusoknak törődniük kell a rászorulókkal, ezért a menekültpolitikát továbbra is a „humanitárius megközelítésre” kell alapozni, de arról is gondoskodni kell, hogy rend és törvényesség uralkodjék az Európai Unió (EU) külső határán.

Ezzel kapcsolatban elfogadhatatlannak nevezte, hogy csak 2027-re emeljék 10 ezer főre a Frontex EU-s határ-, és partvédelmi szervezet létszámát. Ezt a fejlesztést jóval hamarabb kell véghezvinni, az EU-nak „sokkal gyorsabban kell szert tennie önálló kompetenciára a külső határ védelmében” – mondta Manfred Weber.

A biztonságot is tovább kell erősíteni, ezért ki kell alakítani egy „európai FBI-t”, és össze kell kapcsolni, egységbe kell szervezni a közbiztonsággal és a terror elleni védekezéssel összefüggő adatbázisokat – fejtette ki az Európai Bizottság elnöki tisztségére pályázó politikus.

Elmondta: munkáját az a felfogás vezérli, hogy az EU-t „a polgárok szemszögéből nézve” kell megközelíteni, és a brüsszeli bizottság vezetőjeként ezt az alapelvet érvényesítené a szabályozás és a bürokrácia túlburjánzása elleni küzdelemben is.

Közölte, el kell végezni egy „rendszerellenőrzést”, és jóval kevesebb előírást és egyszerűbb, „karcsúbb” jogszabályokat kell alkotni. Ez azonban nem csak a jövőre vonatkozik, „megígérem, hogy bizottságom a következő években átvizsgál ezer régi törvényt”, és a felesleges előírásokat „egyszerűen megsemmisíti” – jelentette ki Manfred Weber.

Arról is beszélt, hogy nem zárja ki egymást a helyi, a nemzeti és az EU-s önazonosság, így például lehet egyszerre bajornak, németnek és európainak lenni. Nem szabad hagyni, hogy a populisták és nacionalisták „bebeszéljék” az embereknek, hogy ezek az identitások összeférhetetlenek – hangoztatta.

Kiemelte, hogy az EU „nyomás alatt van, védekezésre kényszerül”, és ennek megváltozatásához új szemléletmód szükséges. El kell érni, hogy a biztonságra, a jólétre és a szabadságra épülő „European way of life” – európai életforma – követésre érdemes példa, modell legyen a világ más térségeinek. Ezt az életformát nem csupán megvédeni, hanem terjeszteni is kell, „ki kell jönni a defenzívából, át kell lendülni az offenzívába” – fogalmazott Manfred Weber.

Ehhez azonban összefogásra van szükség, az EU-s országoknak közösen kell fellépniük értékeik és érdekeik érvényesítéséért. Így például a világ egyik legerősebb gazdasági térségeként továbbra is szabadkereskedelmi szerződéseket kell kötni a lehető legtöbb partnerrel, és minden egyes szerződésben rögzíteni kell, hogy tilos beszállítani és értékesíteni az EU-ba gyermekek dolgoztatásával előállított termékeket. Az EU így hozzájárulhat ahhoz, hogy az egész világon megszűnjék a gyerekmunka – fejtette ki az EPP csúcsjelöltje.

A kereskedelmi kapcsolatokkal összefüggésben szólt a Kínához fűződő viszonyról is. Tarthatatlannak nevezte, hogy míg a kínai vállalatok 100 százalékos tulajdonrészt szerezhetnek EU-s cégekben, az EU vállalatai csupán 49 százalékot szerezhetnek meg kínai vállalkozásokban. Ebbe nem törődhet bele az EU, „a kereskedelemre igent mondunk, de naivak azért nem vagyunk” – mondta Manfred Weber.

A CDU/CSU kampányindító rendezvényének szervezői szakítottak a politikai gyűlések hagyományos formájával. A politikusok – az EPP-s csúcsjelölttől eltekintve – nem beszédet mondtak szónoki emelvény mögött állva, hanem résztvevői voltak egy színpadi előadásnak, amely leginkább az érdekes vagy híres emberekkel egy kanapén folytatott beszélgetésekre és a műsor saját, „házi” zenekara által élőben előadott slágerekre épülő esti szórakoztató televíziós műsorok formátumát követte.

A téma az EU és a CDU/CSU közös EP-választási programja volt, amelynek fő elemeit politikusok – köztük a házigazdaként megjelenő észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök, a CDU-s Armin Laschet – és más vendégek ismertették, például egy helyi diáklány, aki az Európai Bizottság sorsolásán nyert InterRail vonatjeggyel járta be fél Európát Münstertől Budapestig.

A CDU és a CSU az EP-választások 1979-ben kezdődött történetében először indul közös programmal és kampánnyal a választási küzdelembe. A testvérpártok „csak együtt lehetnek erősek”, és az Európáért folytatott közös munkával megmutatják, hogy lezárták az utóbbi évek vitáit – mondta ezzel kapcsolatban Markus Söder CSU-elnök, bajor kormányfő.

A CDU és a CSU „közös családja” és Manfred Weber csapata együtt küzd minden egyes szavazatért, hogy „erős és stabil maradjon Európa” – hangsúlyozta Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök.