A későn döntő szavazók megszólítása és a támogatók ismételt mobilizálása a két jelölt célja az ausztriai államfőválasztás kampányának utolsó hetében – állapította meg a Der Standard című osztrák napilap kedden.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az osztrák államfőválasztás megismételt második fordulójában, vasárnap a választók két jelöltre, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított Norbert Hoferre vagy a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellenre adhatják voksukat.
    
Norbert Hofer új támogatókat keres, elsősorban azon településeken élőket szólítja meg, ahol a legutóbbi választási fordulóban, májusban már győzött – írja a Der Standard. A 2100 ausztriai település közül mintegy 1800 kapott Hofertől küldeményt. A jelölt szerint a településeken lakók „különösen megbízható fokmérői lehetnek az osztrák politika hiányosságainak és a politikusok válaszkeresésének”. 
    
Az államfőválasztás májusi fordulójának eredményei szerint Hofer vidéken kapott nagyobb támogatást, míg Van der Bellenre a nagyvárosokban szavaztak többen. A szabadságpárti jelöltet elsősorban az ország keleti és déli részében lévő tartományok szavazói támogatták, Van der Bellenre a nyugati Vorarlberg tartomány és a főváros lakói szavaztak nagyobb számban. 
    
A lap szerint Hofer azért írt levelet városok és falvak vezetőinek, mert Van der Bellen a szociáldemokrata és a néppárti polgármesterek körében jelenleg nagy támogatottságot élvez. 
    
A múlt héten 136 szociáldemokrata, néppárti vagy helyi politikai tömörülést képviselő polgármester állt ki közösen Van der Bellen mellett. „Ezekben a nyugtalan időkben Ausztriának olyan államfőre van szüksége, aki megbízható, megfontolt, és a politikai stabilitást képviseli” – hangoztatták a kezdeményezés résztvevői. 
    
A Der Standard a bet-at-home című fogadóoldalra hivatkozva megemlíti, hogy Donald Trump amerikai elnökválasztáson elért sikere óta több fogadás érkezik a szabadságpárti jelöltre. 
    
A lap összegzésében azt írja, hogy a kampány utolsó hetében Alexander Van der Bellen a nemzeti elkötelezettségét hangsúlyozza. A jelölt stábja egy hazafias szövegű dallal kísért kampányvideót készített és tett közzé Van der Bellen közösségi oldalán.
    
Az utóbbi hetek felmérései szerint kiélezett lesz a verseny, hiszen a két jelölt fej fej mellett halad, így a szakértők szerint teljesen nyitott a választás kimenetele. 
    
A két jelölt mintegy egy éve kampányol a tisztség elnyeréséért. A májusban tartott második forduló eredményét – amelyben Hofer szoros versenyben alulmaradt – az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján megsemmisítette, ezért kell megismételni a szavazást. 
    
A nyilvánosságra hozott adatok szerint Alexander Van der Bellen eddig összesen több mint hét, Hofer pedig csaknem hatmillió eurót költött a kampányra.

(MTI)