Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo
Hirdetés

A szóvivő megerősítette a kínai sajtóban az elmúlt napokban közölt jelentéseket arról, hogy a múlt vasárnap zajló demonstráció során a pekingi kormányzat hongkongi képviseleti irodáján történt incidenssel próbára tették a Peking és Hongkong kapcsolatát meghatározó „egy ország, két rendszer” elvet.

A vasárnapi megmozdulás során egy csoport tüntető körbekerítette a képviseleti irodának helyt adó épületet, és az iroda közleménye szerint „a bejáratnál kifüggesztett nemzeti jelképeket fekete festékbombával beszennyezték, a falakra sértő jelmondatokat festettek fel, és megpróbáltak betörni az épületbe”.

Vu az eset kapcsán megjegyezte: a szélsőséges demonstrálók egyes akciói megkérdőjelezik a központi kormányzat fennhatóságát, ami elfogadhatatlan.

Azzal kapcsolatban, hogy a kínai hadsereg beavatkozhatna-e a hongkongi rendfenntartásba, a szóvivő a helyőrségi törvény 14. cikkelyében foglaltakra hivatkozott, ami alapján a hongkongi kormányzat szükség esetén kérheti a kínai hadsereg hongkongi helyőrségének segítségét a közrend megőrzésében és a katasztrófa-elhárításban.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező Hongkong az „egy ország, két rendszer” elv alapján 1997 óta autonómiát élvez, de sokak szerint Peking egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és fokozatosan igyekszik növelni befolyását. Az elmúlt hónapokban a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet idézett elő tüntetéshullámot a városban. A tervezet lehetővé tette volna, hogy Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki szökevényeket, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tömeges megmozdulásokon több alkalommal fordultak elő erőszakos események – a rendőrök és a tüntetők közti összecsapások, a törvényhozás üléstermének megrongálása, valamint a tüntetők elleni támadások -, melyeket Peking rendre elítélt, és azzal riogat, hogy a kaotikus helyzet folytán a város elveszítheti a globális gazdasági és pénzügyi szféráiban betöltött szerepét.