Hirdetés

Megdöbbentő fordulat történt négy héttel a Bundestag-választás előtt. A német szociáldemokraták teljesen váratlanul átvették a vezetést, és hetek óta menetelnek fölfelé. Ha most vasárnap lenne a választás, 25-26 százalékot szereznének valamennyi mértékadó közvélemény-kutató szerint, maguk mögé kényszerítve Merkel pártját, a jelenleg már csak 19-20 százalék körül mozgó CDU-t. Ami a legfurcsább az egészben, hogy maguk a szociáldemokraták sem értik, hogyan lehetséges mindez. Sejtik, hogy a hirtelen támadt siker nem az ő érdemük. De vajon kié?

2019. május 18-án, egy héttel a 2019-es európai parlamenti választások előtt egy Rezo néven publikáló fiatalember közzétette a YouTube-on A CDU szétverése című videóját, amelyet eddig több mint 19 millióan (!) néztek meg. Május 24-én jött egy újabb, amelyben az első felvétel megállapításait több mint kilencven közismert youtuber támogatta. Ez arra szólította fel a nézőket, hogy ne támogassák se a nagykoalíció pártjait, se az AfD-t. Rezo élesen kritizálta a kormányzó politikusokat, gondosan ügyelve arra, hogy hitelesnek tűnjön: megállapításait dokumentumokkal támasztja alá. Első ránézésre úgy tűnik, ez maga a független véleményvideó műfaja, amely mögött újságírókat leköröző teljesítmény, gondos oknyomozás és több száz bemutatott dokumentum áll. De valóban erről van szó? Mennyire „független” Rezo, akinek YouTube-csatornáját több mint kétmillióan követik rendszeresen? Ki ez az erősen gesztikuláló, a feje búbján vaskos kék tincset viselő, húszas évei közepén-végén járó ifjú youtuber? Hivatalosan nem tudni, mert a művésznevén szereplő fiatalember az anonimitás ködébe burkolózik. Miért nem vállalja a nevét?

A Neuer Osnabrücker Zeitung kiderítette ugyan, hogy az igazi neve Yannick Frickenschmidt, és állítólag egy wuppertali lelkészcsaládból származik. Ám a személyes adatait 2019. május 28-án törölték. Hiteles egy névtelen médiaszereplő? Aligha. Mégis milliók követik. Azt már saját maga mondta el, hogy vegetáriánus, nem vallja magát kereszténynek, nem fogyaszt kábítószert, és nem dohányzik. Az is kiderült róla, hogy iskolai éveiben bántalmazták, ezért rövid ideig pszichológiai kezelésben részesült. Néha dadog, ami a nyilvános szereplések során kellemetlen. Akárcsak az idegesítő lábrázás, ami általában interjú közben jön rá, ha izgul. Rezo informatikát tanult a dortmundi egyetemen, és különböző zenekarokban játszott, mielőtt felcsapott volna influenszernek. 2017-ben ő volt az egyik arca a Fiatalok az AIDS Ellen nevű civil szervezet által támogatott HIV-megelőzési kampánynak. 2019 óta támogatja a Vega­nuary nevű szervezetet, arra buzdítva az embereket, hogy csak tisztán növényi eredetű táplálékot fogyasszanak.

A 2019-es A CDU szétverése című videóban azt állította, felhívta a különböző klímakutató intézeteket, hogy megtudja, vannak-e klímaszkeptikusok a klímakutatók között, mire azt a választ kapta, hogy nincsenek. Mindezt megcáfolandó, röviddel azelőtt feltűnt a képernyőn Stefan Rahmstorf, a potsdami klímakutató intézet kutatója mint koronatanú, hogy bebizonyítsa, ez mennyire nem igaz, mert sokan még ma is kétségbe vonják, hogy a klímaváltozásért száz százalékban az ember a felelős. Rahmstorfról azt kell tudni, hogy ő volt Greta Thunberg tanácsadója, személyesen is meglátogatta Stockholmban az iskolai sztrájk idején. Rahmstorf látja el tanácsokkal a Fridays for Future nevű szervezetet, amelyet Greta Thunberg alapított, és amelyet a Soros György által pénzelt Amnesty International Washingtonban kitüntetett.

Korábban írtuk

A német sajtó nem ásott ilyen mélyre, egyszerűen Rezo-hatásként értelmezte az EP-választások eredményét és a Zöldek feltűnő előretörését. Az ifjú youtuber a 2019-es A CDU szétverése című videójában élesen bírálta az uniópártokat és az SPD-t, a végén pedig felszólította a nézőket, hogy ne szavazzanak a CDU-ra, a CSU-ra és semmiképpen ne az AfD-re. Kicsivel később hozzátette, hogy nem rajong az FDP-ért sem. Ugyanakkor bátorította a Zöldeket és a posztkommunista Baloldalt, hogy még intenzívebb környezetvédelmi politikát folytassanak. Néhány nappal a videó megjelenése után Paul Ziemiak, a CDU főtitkára hamis állítások terjesztésével vádolta Rezót, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a másik fél is elmondhassa a véleményét. Elterjedt a hír, miszerint Rezót a Zöldek bízták meg a célzott politikai kampánnyal. Ezt azonban a párt visszautasította.

Rezo következő nagyszabású videója A sajtó megsemmisítése címet viselte. Több száz újságcikket vett górcső alá, összesen 275 dokumentumra hivatkozott. A konzervatívabb hangokat pengető Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Die Welt, amelyeket Rezo különösen erősen bírált, elutasította a vádakat, míg például a balliberális Der Spiegel Rezo kutatását kifogástalannak nevezte. Hogyan lehetséges mindez? Van egy fiatalember, aki őszintén kimondja, amit gondol? És egyszer csak 14 millióan kíváncsiak lesznek rá?

Lutz Frühbrodt, az influenszerágazat szakértője szerint ez aligha lehetséges.

– A Rezo-videókat rendkívül profi módon gyártják. Az sem a véletlen műve, hogy egyből akadt közel száz youtuber, akik mind, egytől egyig a kormánypártok és az AfD bojkottjára szólítottak fel. Ez összehangolt, tervezett és koncentrált akciónak tűnik – mondta a szakértő.

Egy pillantás az impresszumba, és kiderül, hogy a fiatalembernek már akkor is professzionális céges háttere volt: a Tube One Networks GmbH. A kölni székhelyű cég a Ströer Content Group közösségi influenszerhálózata. A Ströer nemzetközi reklámügynökség, több mint 12 ezer munkatárssal. A T-online című internetes hírportál például 2015 óta a Ströer-konszernhez tartozik. Csakhogy Rezo, látva a médiapiacon bekövetkező változásokat, 2020 elején hátat fordított a Ströernek. A szaksajtóban 2020. január 2-án jelent meg a hír, hogy a Bertelsmann nevű tekintélyes médiakonszern, ahová például az RTL-csoport is tartozik, erősíteni kívánja jelenlétét az influenszerpia­con, és át akarja venni a Tube One reklámügynökséget. A fúziót azonban még jóvá kell hagynia a versenyhivatalnak.

Rezo ekkor gyorsan lelépett a Tube One-tól, és átment egy másik kölni influenszerügynökséghez, az All Inhoz. A cég az egyik legnagyobb és legbefolyásosabb influenszerügynökség Németországban. Ügyvezetője Kevin Tewe, akinek az a jelmondata, hogy „régebben a pénz jelentette a hatalmat, ma viszont a hatalom csak egy karnyújtásnyira van”. Feltűnően magabiztos kijelentés.

Rezo nagyobb fordulatszámra kapcsolt. Idén augusztusban, néhány héttel a Bundestag-választás előtt megjelent az újabb videója. Címe: „CDU? Miért? Szétverés, első rész: alkalmatlanság.” Egy két héttel ezelőtti adat szerint eddig több mint ötmillióan nézték meg. Első számú céltáblája Armin Laschet, a CDU kancellárjelöltje, aki a nyári árvízi katasztrófa helyszínén nevetgélt az államfő beszéde alatt. Rezo a jelöltet menthetetlenül hozzá nem értőnek nevezte. Azután terítékre került az agrárminiszter, Julia Klöckner is, aki az egyik adásban a Nestlé termékeit népszerűsítette, mondván, az édesség­gyártó óriáscég jelentősen csökkentette termékei cukortartalmát. Ám ez Rezo szakértői szerint nincs így, mert éppen hogy növelte, ezért az agrárminiszter „felfoghatatlanul alkalmatlan és szakszerűtlen”, akárcsak a közlekedési miniszter, Andreas Scheuer, aki kis híján belebukott abba, hogy nem tudta bevezetni a személygépkocsikra kivetendő útdíjat.

Rezo videóiban egy szó sem esik a választókat leginkább foglalkoztató kérdésekről, Európa sorskérdéseiről, a migrációról, a romló közbiztonságról, a szuverenitásról, a nemzetállamokról, a kontinens versenyképességéről. Van viszont egy feltűnő különbség a 2019-es és a mostani videó között: ezúttal a Zöldek is terítékre kerültek. Pontosabban csak Annalena Baerbock és a plágiumbotránya, illetve egy fotó, amelyen csak női politikusok szerepelnek, mert a férfiakat levágták a képről. Rezo szerint ezzel túllőttek a célon: úgy véli, a Zöldek jelöltje, Baerbock begörcsölt.

Egyetlen politikai szereplő azonban kimaradt. Bizonyára kitalálták, kiről van szó: Olaf Scholzról, az SPD kancellárjelöltjéről. Aki hetek óta minden közvélemény-kutatást magabiztosan vezet.

De ezzel még nincs vége. Szeptember 4-én látott napvilágot a második rész, amelynek címe A válságvégjáték. Három nap alatt 2,818 millió megtekintés. Rezo sokszor idézett klímaszakértője, Rahmstorf újra leszögezi, hogy a klímaváltozásért száz százalékban az ember a felelős. És jönnek a pártok, amelyek a klímacélok elérését akadályozzák: először az FDP, amely a mérleg nyelve szeretne lenni a választáson, aztán az AfD és a CDU Armin Laschettel, illetve a párt Értékunió nevű konzervatív csoportja.

Ezúttal az SPD-t is éri némi kritika, a Zöldeket viszont nem. Ez itt már a finomhangolás. Nehogy nagyon lemaradjanak a Zöldek. A videó nyomán nem lennénk meglepve, ha a következő heti közvélemény-kutatásokban csökkenne az inkább a konzervatív táborhoz húzó FDP támogatottsága, és erősödne a Die Linke, a Baloldal nevű posztkommunista utódpárt. És még mindig nincs vége: Rezo ugyanis ígért még egy harmadik részt is a fináléra.