Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: Cris Foto
Hirdetés

A kutató szerint a terroristák is tisztában vannak azzal, hogy az európai rendfenntartó erők jelentős része most a járvány elleni védekezésben van lekötve.

Kifejtette: a jelenlegi helyzetben nagy hangsúlyt kell fektetni a kritikus infrastruktúra és az egészségügyi intézmények védelmére, és nem túl jó, ha a rendvédelmi szervek erőforrásait az köti le, hogy betereljék az embereket az utcáról.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyugati világ jelentős részén az egészségügyi intézmények védelme nem igazán erős, ezért könnyen hajthatnak végre támadásokat ellenük.