Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
Hirdetés

A tárcavezető Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter meghívására tartott előadást a lengyel nagyköveteknek.

Aláhúzta, a visegrádi együttműködés az elmúlt években bebizonyította, hogy a legerősebb és leghatékonyabb szövetség az Európai Unión belül.

Számos szétverési kísérlet történt a nemzetközi média és politikai elit részéről, de ezek mind sikertelenek maradtak, viszont a visegrádi csoport sikeres tudott maradni – hangoztatta a miniszter.

Szijjártó Péter közölte: egyetértés van abban is, hogy Közép-Európa versenyképessége a felelős gazdaságpolitikákra vezethető vissza, ezért „semmi szín alatt nem támogatjuk azokat a nyugat-európai javaslatokat, amelyek adóemeléshez vezetnének Magyarországon vagy Közép-Európában, és azokat a nyugati javaslatokat sem támogatjuk, amelyek az államadósságok közösségiesítését jelentenék”.

„Mi továbbra is világosan hiszünk abban, hogy Közép-Európa immáron hozzátesz Európa gazdasági teljesítményéhez. Ezt mutatják a számok is” – szögezte le a miniszter, hozzátéve, nem véletlen, hogy a leggyorsabban növekedő európai gazdaságokból az öt elsőből négy Közép-Európában található, köztük 3 visegrádi ország.