Fotó: Shutterstock/Mikhail Leonov
Hirdetés

Peszkov szerint az érintetteknek, egy őrző-védő magánvállat alkalmazottjainak repülőjegyük volt Isztambulba, de lekésték a járatukat, és csak átutazóban voltak Fehéroroszországban. „Ott-tartózkodásuk semmilyen módon nem volt összefüggésben Fehéroroszországgal és a fehérorosz ügyekkel” – mondta a szóvivő.

Nem tettek semmit és nem volt náluk semmi, amivel törvényt sértettek volna

– hangsúlyozta.

„Orosz állampolgárok, méghozzá 33 állampolgár alaptalan őrizetbe vétele nem fér bele egy szövetségi viszony paramétereibe. Ez egyértelemű” – tette hozzá. Peszkov hangot adott a Kreml amiatti aggodalmának, hogy Minszk még mindig nem tájékoztatta Moszkvát arról, hogy mire alapozza az oroszok őrizetbe vételét és a konzuli láthatást sem biztosította.

Az erre szóló engedélyt Minszk a nap folyamán később megadta. Ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy a fehérorosz hatóságok hamarosan átlátják majd a helyzetet és szabadon bocsátják őket. Közölte, hogy az ügyet Vlagyimir Putyin elnök videokonferencia keretében megvitatta az orosz biztonsági tanács állandó tagjaival. A testület kifejezte reményét, hogy az ügy tisztázódik, és a fogva tartott oroszokat elengedik.

Peszkov elmondta, a két ország elnöke nem beszélte meg az ügyet. A megoldáson a külügyminisztérium és a minszki orosz nagykövetség dolgozik. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Oroszország nem kíván beavatkozni a fehérorosz választási kampányba. Elmondása szerint Moszkva arra számít, hogy a folyamat megfelel majd a szabad akaratnyilvánítás minden elvének és normájának.

Korábban írtuk

Peszkov így kommentálta, hogy az Aljakszandr Lukasenka elnök ellen az államfői posztért ringbe szálló Szvjatlana Cihanouszkaja támogatására csütörtökön több tízezres tüntetés jött össze Minszkben. A szóvivő kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy vajon Moszkva szerint más országok megpróbálják-e befolyásolni a fehérorosz eseményeket.

A 33 orosz állampolgárt szerdára virradóra vették őrizetbe a fehérorosz hatóságok. Azzal gyanúsítják őket, hogy a Wagner orosz zsoldoscsoport tagjai, és erőszakos cselekményeket terveztek végrehajtani az augusztus 9-ére kitűzött elnökválasztás finisében a helyzet destabilizálása érdekében.