Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach
Hirdetés

Rövid közleményében Chantal Ares, a semmitőszék legfőbb bírája és Francois Molins főügyész emlékeztették Emmanuel Macront arra, hogy „az igazságszolgáltatás függetlensége, amelyet mindenekelőtt a köztársasági elnök szavatol, a demokrácia működésének elengedhetetlen feltétele”. Állásfoglalásuk szerint „a semmítőszék bíráinak a legnagyobb nyugalommal és teljes függetlenséggel kell megvizsgálniuk a hozzájuk benyújtott kereseteket”.

Az ügy előzménye, hogy a francia elnök csütörtökön Jeruzsálemben – ahova az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre látogatott el – hosszan kommentálta azt a bírósági döntést, amely szerint a 2017 áprilisában Párizsban megölt Sarah Halim feltételezett gyilkosa a tette idején olyan erős kábítószeres befolyás alatt állt, hogy nem volt felelőssége tudatában a gyilkosság elkövetésekor, ezért nem állítható bíróság elé.

A 65 éves nőt az egyik kábítószer-kereskedő és -fogyasztó szomszédja, a 27 éves Kobili Traoré ölte meg. A férfi „Allahu akbart” kiáltva súlyosan bántalmazta az idős asszonyt, majd kidobta az ablakon. Jóllehet a bíróság az emberölést antiszemita jellegűnek nyilvánította, a tettesről december 19-én kimondta, hogy jogilag nem felelős a tettéért.

„Tudom, hogy nagyon erős érzelmet váltott ki ez a döntés, amely dühöt és várakozásokat gerjesztett” – mondta a francia elnök az izraeli francia közösség előtt tartott beszédében.

Jelezte azt is, hogy nem kommentálhatja nyíltan a bíróság döntését.

„Nem beszélhetek a szívemből, hiszen az elnöknek az igazságszolgáltatás függetlenségét kell szavatolnia” – emlékeztetett Macron, majd mégis kifejtette hosszan a véleményét, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a semmítőszéknél lehetséges fellebbezni a döntés ellen. Azt is megemlítette, hogy a bíróság már kimondta, hogy a tett antiszemita jellegű.

„A jog előtti felelősség a bírók ügye, az antiszemitizmus kérdése viszont a köztársaságé. Még akkor is, ha a bíró végül úgy dönt, hogy a jogi felelősség nem áll fenn, szükség lenne a perre” – vélte Emmanuel Macron.

A köztársasági elnök szavai megdöbbenést váltottak ki a bírák részéről, akik ezt szóvá is tették.

„Felháborítóak ezek a szavak. Tény, hogy (Macron) emlékeztetett arra, hogy ő szavatolja az igazságszolgáltatás függetlenségét, nem avatkozhat be a jogi döntésekbe, de közben meg éppen azt teszi” – mondta a francia hírügynökségnek Katia Dubreuil, a bírók szakszervezetének elnöke.