A leghíresebb gengszter 75 éve halt meg
Hetvenöt éve, 1947. január 25-én halt meg Al Capone, a leghíresebb amerikai gengszter. Az olasz származású bűnöző az 1920-as években az első számú közellenségnek, ugyanakkor az öt legismertebb amerikai egyikének számított. „Szakmájában” szokatlan módon életét ágyban, párnák közt fejezte be, igaz, ekkor már régen túl volt hatalma tetőpontján és egy hosszú börtönbüntetésen. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja.
Alphonse Capone 1899. január 17-én született Brooklynban, New York szegénynegyedében egy Olaszországból bevándorolt borbély kilenc gyermeke közül a negyedikként. Bár nem volt buta, a tanuláshoz nem fűlött a foga, s amikor a hatodik osztályt ismételve visszaütött egyik tanárának, iskolai pályafutása véget is ért. Egy Johnny Torrio nevű gengszter bandájához csatlakozott, és gyorsan emelkedett a ranglétrán, „biztosítási” (azaz zsarolási) ügyekkel, bordélyházak ellenőrzésével foglalkozott. Egy ilyen műintézményben szerezte csetepaté közben azt a vágást is, amiért az általa gyűlölt Sebhelyes arcú gúnynevet kapta. Később ha fényképezték, igyekezett másik profilját a kamera felé fordítani, s azt terjesztette, hogy a seb az első világháború emléke, jóllehet nem szolgált a hadseregben. Tizenkilenc évesen megnősült, gyereke született, családapaként Baltimore-ban vállalt könyvelői állást.
Az unalmas munkát nem sokáig bírta, 1919-ben az akkor már a chicagói alvilág főnökét szolgáló „mentora”, Torrio hívására a szeles városba költözött. Napja 1920. január 16. után virradt fel: ekkor lépett ugyanis életbe a szesztilalom Amerikában, törvény tiltotta be az alkoholtartalmú italok gyártását, szállítását és forgalmazását. Mivel az állampolgárok továbbra is „szomjasak” maradtak, igényeik kielégítését az alvilág vállalta magára. A két New York-i gengszter hamarosan likvidálta a jobbára csak a bordélyaival törődő helyi maffiavezért, s hamarosan ők uralták a piacot.
A vetélytársak eltűntek: a bölcsek önként vonultak vissza, a kevésbé bölcsek ezt már nem tehették meg. Akadt közöttük olyan is, akit a saját főhadiszállásán lőttek agyon „ismeretlen tettesek”, temetésén a legszebb rózsakoszorún az „Altól” felirat díszelgett. Torrio 1925-ben, miután túlélt egy merényletet, a kórházból a börtönbe, majd Olaszországba vonult vissza, az ifjú Capone pedig Chicago teljhatalmú ura lett. Szabályszerűen megvette a városi közigazgatást, övé volt a szeszkereskedelem, a szerencsejáték és a prostitúció minden bevétele, amit évi százmillió dollárra (mai pénzben ez nagyságrendekkel ér többet) becsültek.
Amerika első számú közellensége nap mint nap békésen szivarozva hajtott végig golyóálló kocsijában Chicago utcáin, árvák és özvegyek javára adakozott, persze mindig készpénzben, nehogy lenyomozhassák a bankszámláit. Rendkívül elegánsan, piperkőc módjára öltözködött, szívesen csevegett a riporterekkel. A közvélemény egy ideig afféle Robin Hoodnak, a méltán gyűlölt prohibíció kijátszójának tekintette, amire ő is „rájátszott”, mint mondta: „a város lakóinak kilencven százaléka iszik és szerencsejátékot játszik, bűnöm csak annyi, hogy biztosítom számukra ezeket a mulatságokat”.
A kövérkés, kopaszodó, gyémántgyűrűket előszeretettel viselő bűnöző még életbiztosítást is akart kötni, de furcsa mód nem akadt biztosító, amelyik vállalta volna a kockázatot. Caponét ugyanis hiába őrizte több tucat testőr, több alkalommal is csak hajszál híján élte túl az ellene elkövetett merényleteket. Ő sem maradt adós: a szembeszegülőkkel könyörtelenül végzett (olykor saját kezével), emberei 1927-ben még a chicagói rendőrséget is megostromolták. Leghírhedtebb tette 1929-ben a Bálint-napi vérfürdő volt, amikor is egy garázsban a rivális Moran-banda hét tagjával végeztek egyszerre rendőrnek öltözött gengszterek. Jóllehet mindenki tudta, ki áll a gyilkosság mögött, vádat nem emeltek, a véráztatta falat ma morbid nevezetességként mutogatják.
A gengszterkirály sokáig sérthetetlennek látszott: több alkalommal állt bíróság előtt gyilkosság vádjával, de a zsebében lévő polgármester és a rendőrség mindig igazolta alibijét. Csillaga az országos felháborodást keltő Bálint-napi vérengzés után áldozott le, a nagy gazdasági világválság kezdete után a közhangulat, ennek nyomán pedig a nagypolitika is ellene fordult. A bűnöző, akit egy évtizedig rendőrök hada hajszolt hiába, végül nem köztörvényes bűncselekményekbe bukott bele. A hatóságok 22 rendbéli adócsalás vádjával fogták meg: „kiderítették”, hogy 1924 és 1929 között nem fizetett adót, miközben életmódjából ítélve jelentős jövedelemre tett szert.
1931 júniusában letartóztatták, ezután ügyvédei a színfalak mögött felajánlották, hogy Capone enyhe büntetés fejében elismeri bűnösségét. Az ügyészség attól tartva, hogy a tanúkat megvesztegetik, megfélemlítik, ezt elfogadta, de a közfelháborodás miatt az egyezség nem lépett érvénybe. A gengsztert végül 11 év börtönbüntetésre, valamint 80 ezer dollár pénzbüntetésre ítélték. Két évet ült Atlantában, innen az újonnan épült San Franciscó-i szigetbörtönbe, az Alcatrazba vitték át, s mire 1939-ben kiszabadult, birodalma szétesett.
A rácsok mögött kiújult a vérbaja, amelyet az orvosok maláriainjekcióval próbáltak gyógyítani, a kezelésbe majdnem belehalt. Az immár csak emberi roncs Capone életének utolsó nyolc évét teljes visszavonultságban, családja körében töltötte floridai birtokán. Itt vitte el 1947. január 25-én egy agyvérzés, amelyről a lapok így számoltak be: „a rémálom véget ért”. Az amerikai történelem leghíresebb gengszteréről számos könyv és film készült, az egyik legemlékezetesebb az 1987-es, Brian De Palma rendezte Aki legyőzte Al Caponét, a fő szerepekben Kevin Costnerrel, Robert De Niróval és Sean Conneryvel, a skót színész alakításáért megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.