Az államfő az általa az ukrajnai háború miatt összehívott, az ellenzéki frakcióelnökök részvételével megtartott nemzetbiztonsági tanács (RBN) ülésén elmondta: a megvétózott tervezet egy sor olyan megoldást tartalmazott, amelyeket ő támogat, és amelyeket foganatosítani kellene.

Hirdetés

Hozzátette azonban: „halasszuk ezt későbbre”, a törvény „egyelőre vétó alatt áll”. Arra kérte a lengyel politikusokat, hogy a témát „tekintsék jelenleg befejezettnek, hogy ne zavarja a legfontosabb ügyeket, Lengyelország biztonságát”. Egyúttal arra szólította fel a parlamenti pártok képviselőit, hogy sürgősen szavazzák meg a lengyel fegyveres erők megerősítéséről és a hadsereg létszámának növeléséről szóló, a kormány által múlt héten elfogadott törvénytervezetet.

Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében az alsóház utasíthatja el, ehhez a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a honatyák legalább felének jelenlétében. A lengyel kormánykoalíció nem rendelkezik az ilyen többséggel. A lengyel parlament az ukrajnai háború kitörése előtt, február 9-én megszavazta az oktatási törvény módosítását, amely növelte volna a megyei tanfelügyelők hatáskörét egyebek között úgy, hogy ők véleményeznék az általános és középiskolákban civil szervezetek által megtartandó foglalkozások terveit.

Az ilyen foglalkozások előtt legalább két hónappal az iskolaigazgató köteles lenne részletes információkat kérni ezek tartalmáról. A kiskorú diákok részvételéhez szüleik írásbeli hozzájárulására lesz szükség. Az oktatásügyi tárca által előterjesztett törvénymódosítást az ellenzék, egyes önkormányzatok és több civil szervezet is bírálta, azzal érvelve, hogy az új előírások korlátoznák az iskolaigazgatók és az iskolákat működtető önkormányzatok hatáskörét.

Korábban írtuk