Fotó: ShutterStock.com/Wiola Wiaderek
Hirdetés

„Az utóbbi 25 évben a fiatalok körében 20 százalékkal esett a magukat vallásosnak mondók és 50 százalékkal a vallásukat gyakorlók száma. Ugyanakkor a hívő fiatalok részaránya stabil maradt, illetve valamelyest növekedett, bár még mindig elenyésző kisebbséget alkotnak 6-8 százalékos részarányukkal” – olvasható a jelentésben.

„Megbíztunk a demokratizálási folyamatokban és az iskolai tantervekben, de a fiatalok szívei elfordultak, valaki más ragadta el őket” – fogalmazott Grzegorz Suchodolski püspök a jelentés ismertetésekor.

A PAP lengyel hírügynökség megjegyezte, hogy a jelentés újabb csapást jelent a lengyel katolikus egyházra, amelyet egy sor szexuális botrány rázott meg. Az egyháznak emellett védekeznie kell az erős szekuláris behatásokkal szemben is.

Az Egyház Lengyelországban című jelentés szerint a magukat katolikusoknak valló emberek 36,9 százaléka jár rendszeresen templomba.

Korábban írtuk

A lengyelek alig valamivel több mint 3 százaléka vallotta magát nem hívőnek, míg 0,9 százaléka ortodox kereszténynek.

A jelentés kiemeli, hogy a katolikus egyház erkölcsi – különösen szexualitást érintő – tanításait támogatók részaránya csökkent. A katolikusok mindössze 20 százaléka vélte erkölcstelennek a házasság előtti szexuális kapcsolatot.

A jelentés összegzése emellett hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány „rávilágított a közösségi vallásos gyakorlat gyengülésének folyamatára”, ugyanakkor megerősítette „a családi összetartást és a vallásosságot”.

A jelentés kitér arra is, hogy a Lengyel Katolikus Egyháznak jelenleg két bíborosa, 29 érseke, 123 püspöke, 33 ezer papja és mintegy 19 ezer apácája van. Tavaly 2556-an tanultak papi szemináriumokban. Globálisan 1883 lengyel misszionárius szolgál a világ 99 országában öt kontinensen.

A dokumentumban ismertetett adatok szerint Lengyelországban 1050 katolikus kegyhely van, a legnépszerűbb a czestochowai Jasna Góra pálos kolostor, amely a Fekete Madonna ikont őrzi. A kolostor 2019-ben 4,4 millió zarándokot fogadott.