Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Németh Zsolt a közgyűlés strasbourgi üléséről beszámolva elmondta, hogy a Fidesz-KDNP összes delegáltja támogatta az Oroszország mandátumának igazolásáról szóló határozatot, amelyet végül 116:62 arányban, 15 tartózkodás mellett fogadtak el.

Hozzátette, fontos ugyanakkor, hogy ebben az Európa Tanács „nagyon erős elvárásokat” is megfogalmazott Moszkvával szemben, például 77 milliós eurós tartozásának azonnali befizetését, a Kercsi-szorosnál őrizetbe vett ukrán tengerészek szabadon bocsátását, a Kelet-Ukrajna felett lelőtt utasszállító gép ügyének és Borisz Nyemcov orosz ellenzéki meggyilkolásának megfelelő kivizsgálását, illetve a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) emberek helyzetének javítását.

Jövő év áprilisáig jelentést készít a páneurópai szervezet az oroszországi emberi jogi helyzetről, és ennek fényében járhat majd el a továbbiakban.

Mint mondta, a félreértések abból származnak, hogy a közgyűlés hétfőn módosította a házszabályát, ami megnyitotta a lehetőségét az oroszok visszatérése előtt is. Bár Magyarország az utóbbi célt támogatja, ezt a módszert kifogásolta, mivel Ukrajna helyzete továbbra is rendezetlen, továbbá a módosítás nem adott választ arra, hogyan lehet az európai uniós szankciók alá eső képviselők mandátumát egyénileg megkérdőjelezni, ettől a szavazástól ezért távolmaradtak.

Oroszország 2016-ban felfüggesztette munkáját a közgyűlésben, mintegy két évvel azután, hogy küldöttségét a nemzetközi jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget elcsatolása nyomán megfosztották szavazati jogától. Moszkva 2017 óta nem fizet tagdíjat sem, a szervezet korábbi szabályai szerint viszont kizárhatják azt az országot, amely nem tett eleget két éven át ezen kötelezettségének.

Május elején Oroszország a konfliktus miatt meglebegtette azt a lehetőséget is, hogy kilép az Európa Tanácsból, és felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét.