A testület két döntést hozott, mindkettőt 7:2 arányban fogadta el. Az egyikkel elutasították a képviselőház demokrata párti tagjainak kérését, hogy hozzáférhessenek Donald Trump pénzügyi dokumentumaihoz. A másikkal viszont azt mondták ki, hogy az elnök nem élvez mentességet a pénzügyi dokumentumainak kiadására vonatkozó, büntetés terhe melletti idézésétől.

Hirdetés

Az állásfoglalás nyomán ezek a dokumentumok egyelőre továbbra sem nyilvánosak, titokban maradnak a közvélemény és a politikusok előtt, de a manhattani kerületi ügyésznek megadta a lehetőséget, hogy egy vádesküdtszéktől kérje a büntetés terhe melletti idézés kiadását. Az idézés nyomán a Trump korábbi üzleti ügyeit bonyolító könyvelőcégeknek be kell majd mutatniuk ezeket a papírokat.

Fotó: MTI/EPA/ABACA/Yuri Gripas

„Egyetlen állampolgár, még az elnök sem tekinthet el kötelességének teljesítésétől, amikor büntetőeljárásban bizonyítékokat kell bemutatnia” – fogalmazta meg a többségi indoklást John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke. Ezzel lényegében Trump ügyvédjeinek korábbi érvelésére válaszolt. A Jay Sekulow vezette ügyvédi csapat ugyanis azzal érvelt a dokumentumok kiadása ellen, hogy Donald Trumpnak hivatalban lévő elnökként különleges jogai vannak.

A legfelsőbb bíróság ugyanakkor jelezte azt is, hogy Donald Trumpnak, mint minden állampolgárnak, a későbbiekben joga van alsóbb szintű bíróságokhoz fordulnia az esetleges idézések ellen, azon a jogi alapon is, hogy megkérdőjelezi, mi a célja a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának.

Korábban írtuk

Jay Sekulow rögtön a döntés után bejelentette, hogy a jogászcsapat folytatja a küzdelmet az alsóbb szintű bíróságokon a dokumentumok nyilvánosságra kerülése ellen. „Örülünk a ma meghozott döntéseknek, a legfelsőbb bíróság átmeneti időre meggátolta mind a kongresszus, mind a New York-i ügyészek törekvését az elnök pénzügyi dokumentumainak hozzáférésére. Az alsóbb szintű bíróságokon további alkotmányos aggályokat és jogi érveket fogunk előterjeszteni” – írta az ügyvéd a Twitteren.

Közleményt adott ki a manhattani kerületi ügyész, Cyrus Vance is. Ő az amerikai igazságszolgáltatási rendszer „fantasztikus győzelmeként” értékelte a bírósági döntést, kiemelve annak azt az érvelését, miszerint még az elnök sem állhat a törvények felett.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök közölte: a demokrata párti törvényhozók tovább küzdenek azért, hogy a szerintük vitatott dokumentumokhoz hozzáférhessenek.