A demokrata párti politikus a kormányzat és Donald Trump járványügyi döntéseiről úgy vélekedett, hogy azok megkésettek voltak, és szerinte az amerikai elnök eleinte jelentéktelennek tartotta a vírus megjelenését.

Hirdetés

Utalva arra, hogy Trump még márciusban a járványellenes küzdelem „háborús elnökének” nevezte magát, Biden azt állította: „a mi háborús elnökünk megadta magát, meglengette a fehér zászlót és elhagyta a harcteret”. Kifogásolta azt is, hogy Trump nem visel szájmaszkot. A sajtótájékoztatón egyébként ő is levette a maszkot.

Biden sürgette Trumpot, hogy haladéktalanul tegye magáévá az általa megfogalmazott javaslatokat. Ezek között szerepel a szájmaszkok viselésének kötelezővé tétele, az ingyenes vírusteszt biztosítása valamennyi amerikai számára, és 100 ezer ember alkalmazása a kontaktkutatásokra. Egyben felszólította Trumpot arra is, hogy vegye igénybe az úgynevezett Védelmi Termelési Törvényt az egészségügyi berendezések gyártásához. Ez utóbbit egyébként Trump már nem egyszer – éppen a lélegeztetőgépek gyártatásához – igénybe is vette.

Korábban írtuk

Kitért arra a vitára, amely arról folyik: Donald Trump tudott-e arról az információról, miszerint orosz ügynökök állítólag pénzt ajánlottak „az afgán tálibokhoz közeli” lázadóknak azért, hogy amerikai katonákat vagy az Afganisztánban szolgálatot teljesítő nemzetközi koalíció katonáit megöljék. Erről a hét végén a The New York Times című lap írt meg nem nevezett forrásokra hivatkozó cikket, azt is állítva, hogy Trumpot minderről tájékoztatták. A lap állításait Trump, Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke és John Ratcliffe, az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője egyaránt cáfolta.

„Ha (az elnököt) nem tájékoztatták erről, akkor az kötelességmulasztás. És ha tájékoztatták, de nem tett semmit, akkor az is kötelességmulasztás” – fogalmazott Joe Biden.

Amikor az egyik újságíró megkérdezte tőle, hogy átesett-e bármiféle, a szellemi képességeinek esetleges hanyatlását felmérő vizsgálaton, Biden azt válaszolta: „alig várom, hogy szellemi képeségeimet összemérjem annak a szellemi képességeivel, aki ellen versenyben vagyok”. A 78. évében lévő Biden késznek mondta magát a nyílt vitára a 74. életévét most júniusban betöltött Donald Trumppal.

Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky
A Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Joe Biden volt amerikai alelnök beszél egy wilmingtoni kampánygyűlésen Delaware államban 2020. június 30-án