„A floridai oktatási minisztérium pénteken bejelentette, hogy egy nemrégiben elvégzett felülvizsgálat után a 2022-2023-as közoktatási évben használni kívánt matematikakönyvek 41 százaléka nem felel meg Florida állam tanulmányi szabványainak, mivel kritikai fajelméleti elveket és más ellentmondásos oktatási megközelítéseket tartalmaznak” – írta a konzervatív The Daily Wire hírportál.

Hirdetés

„A tankönyvek elutasításának okai között szerepeltek a kritikai fajelméletre tett hivatkozások, a szövetségi egységes alaptantervi tananyag beillesztése, valamint a szociális érzelmi tanulás (SEL) kéretlen hozzáadása a matematikához” – áll a floridai oktatási minisztérium közleményében. DeSantis kormányzó 2020 januárjában váltotta fel új állami oktatási szabvánnyal a 2010-ben bevezetett, egységes szövetségi alaptantervi tananyagot.

„A legtöbb visszautasított tankönyv, 71 százalék, az ötödik évfolyamból került ki. A könyvek az indoklás szerint nem voltak megfelelően összehangolva a floridai oktatási szabványokkal, vagy tiltott témákat és kéretlen oktatási stratégiákat tartalmaztak” – tette hozzá az oktatási minisztérium.

Ron DeSantis kormányzó szerint egyes könyvkiadók mintha csak átcsomagolták volna a szövetségi alaptanterv alapjain készült kiadványaikat és egészen bizarr módon éppen az általános iskolások számára készült könyvekben helyeztek el olyan indoktrináló fogalmakat, mint a „faji esszencializmus”.

Korábban írtuk

Az úgynevezett „kritikai fajelmélet” szerint a rasszizmus, vagyis a fajgyűlölet szerves része az Egyesült Államok történetének, törvényeinek és intézményrendszerének, és „a fehérek” uralják az amerikai politikát és oktatási rendszert is. Az elmélet hirdetői – baloldali, neomarxista egyetemi oktatók és újságírók – úgy vélik, hogy minden fehér bőrű ember – a bőrszíne miatt – már bűnösként született, és bűnösként is fog meghalni. Élete során köteles lenne ennek megfelelően az eredendő bűnéből fakadó, másokat sújtó károk és hátrányok jóvátétele érdekében minden tőle telhetőt megtenni.

Az Egyesült Államok több, republikánusok irányította tagállamában betiltották a „kritikai fajelmélet” oktatását az állami iskolákban. A legutóbb az idén januárban Virginiában, miután a rendkívüli kormányzó-választáson a republikánus Glenn Youngkin győzött. Youngkin rendeletben tiltotta be az oktatását.