Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari
Hirdetés

A baloldali Demokrata Párt (PD) irányította koalíció a felsőházban harminckilenc, az alsóházban nyolcvan helyet foglalhat el.

A szövetségekből kimaradt Öt Csillag Mozgalom (M5S) huszonnyolc szenátort és ötvenegy képviselőt küldhet az új törvényhozásba. A szintén saját utat járt centrum, melyet az Akció nevű párt és az Élő Olaszország (IV) alkot, kilenc szenátorral és huszonegy képviselővel bír.

A belügyminisztérium adatai szerint a vasárnapi parlamenti választáson a Giorgia Meloni vezette Itália Testvérei (FdI) bizonyult a legnagyobb politikai erőnek 26 százalékkal. Az Enrico Letta főtitkár vezette PD 19 százalékot ért el, a Giuseppe Conte vezette M5S 15,4 százalékot.

Matteo Salvini Ligája 8,8 százalékkal bír, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) 8,1 százalékot mutatott fel, és ennél is gyengébben teljesített az Akció-Élő Olaszország párosa, amely nyolc százalék alatt maradt.

Korábban írtuk

A szavazatszámlálás azt mutatja, hogy a Giorgia Meloni vezette FdI a 2018-as parlamenti választások óta közel hat millió szavazót tudott maga mellé állítani, miközben a Liga és a FI majdnem ugyanennyit veszített.

Több mint hatmillió választóval lett gyengébb az M5S, a PD pedig az utóbbi öt év alatt nyolcszáz ezer szavazóját veszítette el.

A szűkített parlamentből, amely 600 fővel kezdi majd meg munkáját a korábbi 945 helyett, több ismert név kimaradt, közöttük az Északi Liga alapítója, Umberto Bossi, aki harmincöt év óta először nem jutott be a parlamentbe. Az utódpártot vezető Matteo Salvini kezdeményezte Bossi megválasztását az örökös szenátorok közé.

Ismét a római parlament tagja lesz Silvio Berlusconi, akit 2013-ban megfosztottak szenátusi mandátumától a vele szemben jogerősen született adócsalási ítélet miatt. Azt követően Berlusconi az európai bíróságon semmisítette meg parlamentből való kizárását.