Hirdetés

A Fehér Ház a múlt héten jelentette be, hogy Joe Biden elnök kormánya e tervvel szakít az előző elnök, a republikánus Donald Trump korlátozó bevándorlási politikájával.

Az Egyesült Államok déli határához érkező menedékkérőknek eddig Mexikóban kellett kivárniuk kérelmük elbírálását, a kérvényezők emiatt átlagosan több mint egy évig a határ közelében felállított sátortáborokban éltek. Az amerikai belbiztonsági minisztérium adatai szerint ez az előírás jelenleg is mintegy 25 ezer embert érint. Ez megváltozott volna a hét végétől, de a belbiztonsági minisztérium most bejelentette: „a jelenlegi helyzetben” nem tudják biztosítani, hogy a texasi Brownsville-i és az El Pasó-i határátkelőknél fogadni tudják a menedékkérőket. A minisztérium nem adott magyarázatott erre, de elképzelhető, hogy a Texast sújtó hideg idő és ennek következményei idéztél elő a helyzetet.

Az amerikai illetékesek mindazonáltal már Biden hivatalba lépése után arra figyelmeztetik a bevándorolni vágyókat, hogy csak saját felelősségükre menjenek a határátkelőhelyekre, ahol a menedékkérőknek regisztráltatniuk kell magukat, s ennek alapján később értesítik őket a határon való átlépésük lehetséges idejéről és helyéről.

A menekültfogadási eljárás átalakításában a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatala (UNHCR) és a világszervezet Gyermekalapja, az UNICEF is segítséget nyújt az Egyesült Államoknak.

Korábban írtuk