Hirdetés

Egy nő azzal vádolta a 46 éves Charles Dickens Imene Olihát, hogy a férfi először kinyitotta neki a kaput, amikor megérkezett a manhattani Washington Heightsban található társasházba, ahol lakik, ezután azonban követte őt a lakásába, és ott egymás után kétszer megerőszakolta – közölték rendőrségi források. A nő vasárnap dél körül jelentette az esetet, amelyre reagálva a rendőrök őrizetbe vették Olihát.

Hamarosan azonban kiderült, hogy Oliha dél-szudáni ENSZ-küldöttként dolgozik az Egyesült Államokban, és nem lehet vádat emelni ellene, mert „teljes diplomáciai mentességet” élvez.

A férfit órákkal később szabadon is engedték. Az áldozatot eközben egy helyi kórházba szállították kezelésre.

Oliha közösségi médiája alapján nős és gyermekei is vannak.

Korábban írtuk

Nem ő az első ENSZ-diplomata, aki a bűncselekmény vádja ellenére megúszta a büntetőjogi eljárást, köszönhetően annak a gyakorlatban, amelyet az Egyesült Államokban dolgozó külföldi diplomatáknak biztosítanak.

1997-ben Rudy Giuliani, New York akkori republikánus polgármestere az ENSZ-t „a semmirekellők legrosszabb fajtájának” titulálta.

(forrás)