„A mi jövőképünk egy önfenntartó, virágzó közösség”

– Mi tette szükségessé Orania megalapítását?

– Orania életre hívásának gondolatát úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy ha minden más lehetőséget elzárnak előlünk, ha a biztonság, a gazdasági jólét, a szociális támogatás, sőt a döntéshozatal lehetősége is elvész, akkor saját magunknak kell megteremtenünk azt a helyet, ahol mi lehetünk többségben. Már a hetvenes-nyolcvanas években, tehát az apartheid vége előtt is megjelent a „harmadik út” gondolata: hozzunk létre egy olyan helyet Dél-Afrikán belül, ahol nincsenek jelen más népcsoportok, ahol mi, afrikánerek többséget alkotunk.

Ez a többségi politika lényege: ha egy ritkán lakott területen te vagy a többség, akkor te hozhatod meg a döntéseket – akár de facto módon, akár a későbbiekben hivatalosan is. Így jött létre Orania. Egy elhagyatott, szellemvárossá vált települést vásároltunk meg 1991-ben, közösségi finanszírozásból. Az ötlet az volt, hogy ha itt többségbe kerülünk, akkor elkezdhetjük felépíteni saját jövőnket. Mindezt azzal a céllal, hogy a Karoo, Dél-Afrika egyik legszárazabb, leggyérebb településhálózatú térsége afrikánerek által lakott területté váljon.

– Mit jelent az afrikáner identitás?

– Az afrikánerek nyugat-európai származásúak, főként holland, francia, német, kisebbrészt angol és ír felmenőkkel, akik Dél-Afrikába költöztek. Néhány ősünk rövid időn belül kiszabadult a Holland Kelet-indiai Társaság befolyása alól, és úgynevezett „szabad polgárként” kezdett élni. Ez a szemlélet máig meghatározza népünk mentalitását – hogy politikai értelemben szabadok legyünk és gazdaságilag a saját lábunkon álljunk meg. Később az angolok vették át az uralmat a fokföldi területen, és ezt követően indult meg egy jelentős elvándorlási hullám, amely gyakorlatilag az afrikáner identitás megszületését jelentette. Ahelyett, hogy háborúztak volna az angolokkal, inkább fogták mindenüket és beljebb húzódtak az ország belseje felé, akkor még meghódítatlan, civilizálatlan területekre. Valójában ekkor született meg az afrikáner nép. Az elvándorlók saját köztársaságokat hoztak létre mindenhol, amerre jártak – ezek mind a mai napig fontos szerepet játszanak politikai gondolkodásunkban. Később két háborút is vívtunk a britekkel – az utolsót elveszítettük. Nők és gyermekek kerültek koncentrációs táborba, ahol rengetegen szenvedtek. A háború után brit befolyás alatt egyesítették először Dél-Afrikát, ez 116 évvel ezelőtt történt. Előtte saját köztársaságaink voltak. A dél-afrikai uniót először a dél-afrikai párt vezette, majd az apartheid korszak következett, amikor az afrikáner nacionalizmus megerősödött. Egy rövid ideig valóban hatalmon voltunk, de 1994-ben elvesztettük minden politikai befolyásunkat. Ma mintegy kétmillió afrikáner él egy több mint 60 milliós országban – demográfiailag jelentéktelen kisebbség vagyunk. Az egy ember, egy szavazat rendszerében alig van politikai befolyásunk.

– Mihez kezd az ember, ha elveszíti földterületeit, ha az általa épített Dél-Afrika megszűnik létezni és az élete, megélhetése veszélybe kerül? Gondolok itt például gazdákra, akik gyakran vannak életveszélyben, vagy a gazdasági lehetőségek elvesztésére is, az oktatásból való kizárásra, a munkaerőpiacról való kiszorításra.

– Többféle reakció is jellemző. Néhány afrikáner továbbra is a pártpolitikában próbál érvényesülni. Mások megalapították a ma már erős Solidariteit szakszervezetet. A mozgalom alternatív választ jelentett a politikából való kiszorítottságra. Orania pedig a harmadik modell volt.

– Hogyan kell elképzelnünk Orania csecsemőkorát?

– Kezdetben sem gazdaság, sem vállalkozások nem voltak – mindent a semmiből kellett felépítenünk. Az infrastruktúra minimális volt, az épületek ideiglenes jellegűek, mert eredetileg egy közeli gátépítés munkásainak szállásaként szolgáltak. Ám a közeli, korábban csak szezonálisan megtelő folyómedret sikerült úgy feltölteni, hogy folyamatosan adjon vizet, így lehetővé vált a mezőgazdasági hasznosítása – legalábbis korlátozott távolságon belül. Ez azért fontos, mert így nem lehet minket azzal vádolni, hogy más népcsoportok kizsákmányolásából, olcsó fekete munkaerő kihasználásával építkezünk. Amit itt létrehozunk, azt saját erőből tesszük. Ez kulcsfontosságú elem. Ma egy fejlődő közösség vagyunk. Rövid távú célunk, hogy Oraniából várost építsünk – ez lehetővé tenné, hogy azok az afrikánerek is beköltözhessenek, akik eddig pénzügyi okokból nem tudtak. Olyan gazdaságot akarunk felépíteni, amely képes befogadni a magasan képzett afrikánereket. Ez a nagyarányú betelepülés záloga, a betelepülés pedig demográfiai, majd politikai realitást teremt – ez vezet a szabadsághoz.

– Hány lakosa van ma Oraniának?

– Jelenleg mintegy háromezer állandó, további hatezer fő pedig az Orania Mozgalom tagja országszerte – ők anyagilag is támogatják a közösséget. A tagságot mi támogatási formának tekintjük, valamint egy lépcsőfoknak az Oraniában való letelepedéshez. Az elmúlt tíz évben megdupláztuk népességünket. A lendület elengedhetetlen, mert gazdasági lehetőségeket nyit meg és politikai teret teremt számunkra.

– Jogi szempontból hogyan kapcsolódnak Dél-Afrikához?

– Ez összetett kérdés. Az egyik oldalon ott van egy ellenséges kormányzat, amely sok jogunktól megfoszt bennünket, miközben az országban erőszakos bűnözők uralkodnak. Olyan politikai pártok, mint az EFF (Economic Freedom Fighters), nyíltan uszítanak ellenünk, például a Halál a búrra! rigmussal. Ennek ellenére egy sor csodával határos esemény eredményeként Orania fokozatosan politikai elismerést harcolt ki. Például elismerik, hogy saját önkormányzatunk lehet, első lépésként az autonómia felé. Történelmi megegyezések és a diplomáciai kapcsolatépítés is egyre stabilabb jogi alapokat teremtettek számunkra. Orania maga választja vezetőit, saját helyi adókat szed. De az állami adók – jövedelemadó, áfa, társasági adó – mind elfolynak tőlünk: duplán adózunk, miközben alig kapunk a pénzünkért valamit. Ez olyan súlyosan igazságtalan helyzetet teremt, amely egyébként az egész afrikáner kisebbségre jellemző. Ennek ellenére mi tovább építjük a saját közösségünket, saját pénzből.

– És mi a helyzet a biztonsággal? Oraniát fal veszi körül?

– Igen, de ez a fal maga a távolság. Oraniát nem véletlenül ott alapítottuk, ahol: rendkívül messze esik mindentől. Dél-Afrika hatalmas ország, csaknem akkora, mint Nyugat-Európa. 700-800 kilométerre fekszik Pretoriától és csaknem 900-ra Fokvárostól. Egy egész napot kell utaznod, hogy eljuss oda – ez pedig egy természetes akadály a bűnözők előtt. Ezenkívül a dél-afrikai vidéki rendőrség alulfinanszírozott és túlterhelt, ezért jó kapcsolatot építettünk ki a hatóságokkal, és mára gyakran minket kérnek fel segítségre a régióban, egy biztonságosabb régió pedig Orania biztonságát is növeli. Egy harmadik biztonsági tényező az önellátás elve. Ellentétben a dél-afrikai gyakorlattal, mi minden munkát – takarítást, építkezést, karbantartást – magunk végzünk. Nincsenek olcsó, más kultúrából érkező munkások, akikkel hiányozna közös nyelv vagy cél. A közös kultúra, értékrend és célok növelik az egymás iránti bizalmat – ez is védi a közösséget.

– És mi az ön szerepe mindebben?

– Én vagyok az Orania Mozgalom ügyvezető igazgatója. A mozgalom lényegében az ideológiai központunk, de egyben kapcsolattartó testület is a külvilág felé. Befelé részt veszek a stratégiai döntésekben – például a letelepedés jogi szabályozásában, kifelé pedig kommunikálok a sajtóval, politikusokkal, nemzetközi szervezetekkel. Jártunk nemrég az Egyesült Államokban és Európában is, hogy kapcsolatokat építsünk és magunk mellé tudjunk állítani újabb aktorokat.

– Mi motiválja személyesen ebben a nehéz helyzetben?

– Azt hiszem, bármelyik oraniai vagy afrikáner azt mondaná: noha az Egyesült Államok például menedékjogot kínál számunkra, mi nem akarunk innen elmenni. Közel négyszáz éve élünk Afrikában – én magam egy 1676-ban bevándorolt őstől származom. Száz évvel az amerikai függetlenségi nyilatkozat megszületése előtt mi már itt voltunk. Ez a kontinens az otthonunk, a kultúránk csak itt létezhet. Nem akarunk menekültek lenni, nem akarunk beolvadni egy idegen kultúrába. Én személy szerint Oraniában nőttem fel. Gyermekkorom óta ez az eszmevilág formálja a személyiségemet. Most már a második, harmadik generáció nő fel ebben a közösségben. Egyre világosabb számunkra, hogy ez a modell választ adhat azokra a kihívásokra, amelyekkel a népünk szembenéz. Nem elzárkózásról van szó, hanem arról, hogy a hideg dél-afrikai télben rátaláltunk egy kicsiny tűzre – és szeretnénk, ha nagy lángra lobbanna, szeretnénk életben tartani. Ahogy mi mondjuk: „A hagyomány nem a hamu imádatát jelenti, hanem a tűz őrzését”. Ez Orania lényege.