Az eredetileg tervezett főbb témák, az euróövezeti reformok és a migráció mellett az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának folyamata is napirenden lesz végül a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúcson, miután elhalasztották a szavazást a Brexit-megállapodásról a brit parlamentben.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az ülés megnyitását követően a résztvevők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek, majd Sebastian Kurz, az EU soros elnökségét betöltő Ausztria kancellárja ad tájékoztatást a korábbi döntések végrehajtásáról.

A délutáni munkaülésen a tagországok állam-, illetve kormányfői először tartanak érdemi véleménycserét a 2021 és 2027 közötti többéves pénzügyi keretről.

A következő napirendi pont keretében a vezetők külügyekkel, többek között az Azovi-tengeri konfliktussal foglalkoznak, valamint megvitatják a dezinformációs kampányok, az álhírek problémáját. Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök beszámol a minszki egyezmény végrehajtásának állásáról, ezzel kapcsolatban pedig az orosz szankciókról is szó lesz.

A munkavacsorán az Egyesült Királyság távozása után bennmaradó tagállamok vezetői Theresa May brit miniszterelnökkel tárgyalnak a Brexitről, majd a huszonhetek immár külön is egyeztetnek a kérdésről, illetve a rendezetlen kiválásra való felkészülésről.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke korábban leszögezte: nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő megegyezés, az ír-északír határellenőrzés visszaállításának megakadályozását célzó tartalékmegoldás sem, amely a brit belpolitikai konfliktus alapja, de az EU kész megvitatni, hogy máshogyan meg lehet-e könnyíteni a londoni ratifikációt.

Pénteken az egységes piac, a klímaváltozás, a rasszizmus és idegengyűlölet elleni harc, illetve a migráció, s azon belül is a dublini menekültügyi szabályok reformja lesz a fő téma.

Végezetül szokás szerint eurócsúcsot tartanak, a fő téma a gazdasági és monetáris unió további elmélyítése lesz. A szakminiszterek szintjén már megszavazott reformintézkedésekről konkrét döntések és iránymutatások várhatók.