Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A szóban forgó három ország azért nem kapja meg a 2018-as pénzügyi évre megszavazott összesen 370 millió dolláros segélyt, mert – Washington álláspontja szerint – vezetőik nem akadályozták meg, hogy országaikból illegális bevándorlók tömegei vágjanak neki a mexikói-amerikai határnak – közölte Morgan Ortagus, a külügyminisztérium szóvivője.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivőnője leszögezte: addig nem folyósítanak segélyeket e három országnak, amíg az amerikai kormányzat nem tapasztalja, hogy jelentős mértékben csökkentik az amerikai határ felé igyekvő állampolgáraik számát. Ortagus hangsúlyozta azt is, hogy Washington döntése összhangban áll Donald Trump elnök eddigi politikájával és azzal az álláspontjával, miszerint rendkívül fontos az érintett országok politikai akarata is ahhoz, hogy a migránsproblémát már a forrásoknál kezelni tudják.

Donald Trump márciusban jelentette be, hogy elégedetlen e három közép-amerikai országnak a migránsokkal kapcsolatos politikájával, és amennyibeni nem tesznek hatékony lépéseket a menekültek számának mérséklésére, kormányzata befagyasztja a segélyeket.