A Trump-adminisztráció 2020. októberében benyújtott keresete szerint az oktatási intézmény hátrányosan megkülönböztette a fehér bőrű és ázsiai gyökerű amerikaiakat a felvételik során. Egy tavaly augusztusban nyilvánosságra került 2018-as igazságügyi minisztériumi jelentés megállapította, hogy a fehér és az ázsiai gyökerű amerikai fiataloknak tizednyi esélyük van az afroamerikaiakhoz képest arra, hogy felvételt nyerjenek a Connecticut államban lévő egyetemre.

Hirdetés

A vizsgálatok során a minisztérium arra a következtetésre jutott, hogy az egyetemi felvételiknél a faji hovatartozás több száz esetben is „döntő tényező” volt. Azonos tanulmányi eredményeket felmutató hallgatók közül tízszer annyi afroamerikait vettek fel, mint fehérbőrű vagy ázsiai gyökerű amerikait.

Megállapításairól a minisztérium akkor levélben értesítette az intézményt és egyúttal felkérték az egyetemet, hogy már a 2020-2021-es tanévben vessen véget a hátrányos megkülönböztetésen alapuló felvételi rendszernek, és írásban terjessze elő a változtatásra vonatkozó javaslatait a kormánynak.

A Yale szóvivője örömét fejezte ki a szerdai döntéssel kapcsolatban. Karen Pearl interneten közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Az egyetem felvételi folyamata lehetővé tette a Yale számára, hogy olyan kiváló hallgatókat vegyen fel, akik csak akadémiai kiválóságuk és sokszínűségük szerint különböztethetők meg.”

Korábban írtuk