Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Munkáspárt által pénteken közzétett levelében Corbyn úgy fogalmaz, hogy a tárgyalási folyamat eljutott lehetséges végső határáig, mivel a konzervatív kormány folyamatosan destabilizálódik, cselekvési hatásköre egyre szűkebb.

A Munkáspárt vezetője ezzel összefüggésben felidézi, hogy Thersa May a héten beleegyezett saját távozási menetrendjének rövid időn belüli felvázolásába, és „a kormánytagok máris az utódlásért versengenek”.

Corbyn szerint ebben a környezetben nem lehet abban bízni, hogy bármilyen megállapodást sikerülne végrehajtani.

Az EU-val novemberben megkötött 585 oldalas kilépési megállapodást a londoni alsóház eddig háromszor utasította vissza.

Ennek nyomán Theresa May a múlt hónap elején bejelentette, hogy a Brexit-folyamatban kialakult patthelyzet feloldása végett kész Corbynnal közösen kidolgozni egy olyan kompromisszumos tervet, amelynek alapján Nagy-Britannia rendezett módon tud kilépni az Európai Unióból.

A kormány és a legnagyobb brit ellenzéki erő küldöttségei számos tárgyalási fordulót tartottak, több alkalommal May és Corbyn személyesen is tárgyalóasztalhoz ült, a megbeszéléseken azonban nem sikerült egyezségre jutni.

Theresa Mayhez intézett pénteki levelében a legnagyobb ellenzéki párt vezetője kifejti, hogy a kormány instabillá vált helyzete és cselekvőképességének eróziója kikezdte az abba vetett bizalmat, hogy lehetséges bármiféle kompromisszumos megállapodás elérése.

Jeremy Corbyn felrója a miniszterelnöknek, hogy a kabinet tagjai gyakran a kormányzati tárgyalóküldöttség által előterjesztett javaslatoknak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat tettek a nyilvánosság előtt.

Corbyn szerint ez történt például az EU-val a Brexit után kialakítandó vámuniós viszonyrendszer ügyében is: az elmúlt napokban több kabinettag elutasította egy ilyen viszonyrendszer bármiféle formáját, függetlenül a kormány tárgyalóküldöttsége részéről elhangzott javaslatoktól.

A Munkáspárt vezetője szerint a kormánnyal folytatott tárgyalások részletesek és konstruktívak voltak, mindkét fél jóhiszeműen tárgyalt, és egyes kérdésekben lett volna lehetőség a kompromisszumra, ám továbbra is vannak olyan jelentős szakpolitikai nézeteltérések, amelyeknek áthidalása lehetetlennek bizonyult.

Sir Keir Starmer, a Labour árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje, a munkáspárti tárgyalóküldöttség vezetője már a konzervatív kormánnyal kezdett tárgyalássorozat elején egyértelművé tette, hogy a Munkáspárt csak olyan megállapodást hajlandó elfogadni, amelyben szerepel népszavazás kiírásának lehetősége a Brexit feltételrendszeréről.

A Munkáspárt emellett állandó jellegű vámuniós viszonyrendszer kialakítását is elengedhetetlennek tartja az EU-val a Brexit utáni időszakra.

A kormány eddig mindkét lehetőséget mereven elvetette.

Theresa May ugyanakkor a héten bejelentette, hogy a június 3-án kezdődő héten az alsóház elé terjeszti a Brexit-megállapodásban foglaltak törvénybe iktatását célzó tervezetet.

Ez nem ugyanaz az elvi határozati javaslat a Brexit-megállapodás jóváhagyásáról, amelyet az alsóház eddig háromszor elvetett. A júniusban beterjesztendő tervezet jogszabályalkotó célú indítvány lesz, a kilépés törvénybe foglalásának átfogó menetrendjével, jóllehet a tervezet pontos részletei egyelőre nem ismertek.

Az viszont gyakorlatilag konszenzusos várakozás, hogy ha az alsóház a Brexit-jogszabálytervezetet sem fogadja el, akkor Theresa May távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről, és ebben az esetben már a nyáron megindul az utódválasztási folyamat.

May csütörtökön találkozott a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb, végrehajtói jogkörökkel is felruházott szakpolitikai testülete, az 1922 Bizottság vezetésével és tagságával, hogy megvitassa távozásának várható körülményeit.

A találkozó után Sir Graham Brady, az 1922 Bizottság vezetője tudtatta: megállapodás született arról, hogy Theresa May és ő ismét összeül, amint június elején az alsóház szavaz a Brexit-megállapodás jogszabálytervezetéről, és azon a találkozón véglegesítik a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási menetrendjét.