Fotó: MTI, archív, illusztráció, szerk.
Hirdetés

„Értéket jelent az, hogy büszkék vagyunk a hazánkra, a hazaszeretet és az EU nem zárja ki egymást. A nacionalizmus ellenség, amely el akarja pusztítani Európát, és ezt világosan ki kell mondanunk” – hangsúlyozta Angela Merkel, a horvát főváros egyik sportcsarnokában, közel hatezer HDZ-tag előtt tartott beszédében.

Manfred Weber kiemelte: „mindannyian szeretjük a hazánkat és hazafiak vagyunk, de hiszünk az európai szövetségben is”.

Felszólított, hogy szembe kell szállni a nacionalistákkal, akik – mint mondta – nem lesznek részei az ő többségének az Európai Parlamentben.

A radikális jobboldali erők milánói kampányzáró megmozdulásával kapcsolatban kiemelte, hogy a nacionalista gondolkodásmód a múltban számos tragédiához vezetett, ami ellen harcolni kell.

A csúcsjelölt szerint az EU nem csak gazdasági szövetség, hanem az értékek uniója is. Európa közös alapja a kereszténység – hangsúlyozta.

A migrációval kapcsolatban úgy fogalmazott: az államoknak joguk van eldönteni, kik léphetik át határaikat, nem az embercsempészek döntenek erről. Hozzátette mindazonáltal, hogy segíteni kell azoknak, akik valóban segítségre szorulnak. Itt az Afrikai Marshall-terv létrehozását említette.

Az európai parlamenti választások kampányban Zágráb volt a második olyan állomás Athén után, ahol Weber részt vett választási gyűlésen.

Angela Merkel nyolc év után látogatott el ismét Horvátországban, ahol Weber csúcsjelöltsége mellett a horvát jobboldali pártot is támogatásáról biztosította.

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a szombat esti kampányprogram előtt külön találkozott Andrej Plenkovic horvát kormányfővel, akivel tárgyalásokat folytatott a két ország gazdasági együttműködéséről, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségéről, amelyet 2020. január 1-jétől Horvátország lát el, és amelyet az év második felében Németország vesz majd át, továbbá Horvátország euró- és schengeni övezethez való csatlakozásáról.