Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Hirdetés

Közölte: terveket dolgozott ki a tagállamok meggyőzésére a folyamat „modernizálása” érdekében.

„Itt az ideje, hogy ne csak a tagjelölt államok, de maga az Európai Unió is felkészüljön a klub bővítésére” – mondta a kancellár. Kifejtette: ehhez korszerűsíteni kell az unió szervezeteit és döntéshozó folyamatait. „A jövőben nem dönthetünk mindenről konszenzussal, mint ma” – hangsúlyozta.

A kancellár reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön és pénteken tartandó uniós csúcstalálkozón sikerül ismertetnie a javaslatait.

A csúcstalálkozón a huszonhét tagállam várhatóan megvitatja Georgia, Moldova és Ukrajna felvételét. A csúcs előtt egy héttel az Európai Bizottság ajánlotta Moldova és Ukrajna felvételét, ezt Scholz is támogatta.

Korábban írtuk

Olaf Scholz felszólította Oroszországot: könnyítsen a globális élelmiszerválságon és tegye lehetővé az ukrajnai kikötőkben visszatartott gabonaszállítmányok kihajózását.

„A világ érdekében reménykednie kell a megállapodás létrejöttében” – mondta, utalva arra, hogy tárgyalások folynak egy fekete-tengeri exportfolyosó megnyitásáról.

„Oroszországnak lehetővé kell tennie a biztonságos áthaladást, és ugyanakkor hiteles biztosítékot adni arra, hogy a folyosót nem használják inváziós célokra” – mondta a kancellár.

Ukrajna és a Nyugat azzal vádolja Moszkvát, hogy fegyverként használja az élelmiszerszállítást, Oroszország viszont tengeri aknákkal és a szankciókkal indokolta az export leállítását.

A német kancellár közölte: a Bajorországban június 26-28-án esedékes G7 csúcson a demokratikus államok közötti nemzetközi együttműködés erősítésére kíván összpontosítani. Scholz szerint a hét legfejlettebb ipari ország – az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Japán – tárgyalása csak a kezdet.

„A jövőbeli nagy, erős demokráciák Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában találhatók, és a partnereink lesznek” – mondta Olaf Scholz, aki ezért hívott meg öt vendéget – Indonézia, India, a Dél-afrikai Köztársaság, Szenegál és Argentína vezetőit – a találkozóra.