„Nem szabad lehetőséget adnunk a liberális demokrácia ellenségeinek a térfoglalásra. Ez éppúgy vonatkozik Németországra és Európára, mint az Egyesült Államokra” – mondta Maas a dpa hírügynökségnek nyilatkozva.

Hirdetés

„Készek vagyunk együttműködni az Egyesült Államokkal egy új közös Marshall-terv megalkotásában, ezúttal a demokrácia érdekében” – tette hozzá.

Az eredeti Marshall-terv egy amerikai program volt a II. világháború után az európai gazdaságok helyreállítására, és ebből jelentős mértékben részesült Németország.

Számos külföldi vezető között Maas és Angela Merkel német kancellár is  elítélte a héten a Capitolium ostromát, és részben Donald Trump elnököt tette felelőssé az erőszakos cselekményekért – amelyekben meghalt öt ember, köztük egy rendőr -, mondván, hogy üzeneteivel feltüzelte a tüntetőket.

Korábban írtuk

Maas közölte a dpa-nak adott nyilatkozatban, hogy Biden és kormánya számíthat Németország támogatására, mert szerinte az amerikai demokrácia nélkül az európai sem létezhet. „A társadalmi megosztottság végső okát kell megszüntetni mindegyik országban – ez az egyik legnagyobb feladata amerikaiaknak és európaiaknak egyaránt” – jelentette ki a német külügyminiszter.