Fotó: shutterstock, készítette L T Photography, szerk.
Hirdetés

A Sea-Watch 3 civilhajó őrizetbe vett német kapitánya ellen illegális bevándorlás elősegítése, olasz katonai hajóval szemben tanúsított ellenállás, valamint hajószerencsétlenség okozás szándéka címén indított eljárást az illetékes olasz ügyész. A kapitány akár tízéves börtönbüntetést is kaphat.

„A tengeri mentőket nem lenne szabad kriminalizálni” – írta Heiko Maas a Twitteren, hozzátéve, hogy az olasz igazságszolgáltatásnak kell mielőbb tisztázni a vádakat.

A Sea-Watch 3 szombat reggel a hatósági tilalom ellenére kikötött Lampedusa szigetén a fedélzetén több mint ötven migránssal. Az olasz ügyészség szerint a kapitány ellenállást tanúsított az olasz pénzügyőrség katonai hajóival szemben, sőt majdnem nekihajtott az egyik katonai hajónak, amelyet a parti dokknak szorított és így akár el is süllyeszthetett volna. A kapitányt a pénzügyőrség emberei vezették el, jelenleg a pénzügyőrség fogdájában tartózkodik Lampedusán, innen a tervek szerint hétfőn szállítják át Agrigento egyik börtönébe.   

Matteo Salvini olasz belügyminiszter közösségi oldalán azt írta az esettel kapcsolatban, hogy „a bűncselekményt” elkövető kapitányt őrizetbe vették, és a „kalózhajót” lefoglalták.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter arra kérte olasz hivatali kollégáját, hogy járjon közben a német hajóskapitány szabadon engedése érdekében. Asselborn a Facebookon is közzétett nyílt levélben fordult Enzo Moavero Milanesihez. A luxemburgi külügyminiszter szerint Carola Rackete kapitány a „kötelességét teljesítette”, és csak emberéleteket próbált menteni, amikor az olasz hatósági tilalom ellenére kikötött Lampedusán migránsokkal a hajója fedélzetén.

„Az életmentés kötelesség, és ezt soha nem lehet bűncselekménynek minősíteni. Éppen az lenne bűncselekmény, ha valaki elmulasztaná ennek a kötelességnek a teljesítését” – írta Asselborn.

Hozzátette: Luxemburg továbbra is szolidaritást mutat Olaszország iránt, és kész átvenni tőle olyan menedékkérőket, akik mentőhajókkal érték el az olasz partokat.