Az ANSA olasz hírügynökség szerint egy muszlim “kulturális közvetítő” tette a címben szereplő kijelentést egy Facebook-kiírásban, reagálva a Riminiben minden bizonnyal négy észak-afrikai migráns által elkövetett, brutális nemi erőszakra.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A 24 éves “közvetítő”, Abid Jee egy olaszországi migránsbefogadó központban dolgozik, és feladata feltételezhetően az, hogy az érkező muszlim bevándorlók és az őslakosok közötti kulturális ellentétek feloldásában segédkezzen.

Ez olyannyira sikerült is neki, hogy napok óta a fejét – de lagalábbis a kirúgását – követelik azok, akik a következő (azóta törölt) Facebook-kiírását látták:
“[A nemi erőszak] egy rosszabb (sic!) tett, de csak az elején, amikor a kuki (sic!) becsúszik, akkor a nő megnyugszik és ugyanúgy élvezed, mint a normális közösülést”.

A “közvetítő” ezt a nagy port felkavart, brutális, Riminiben történt támadással kapcsolatban írta, amelynek során egy minden bizonnyal észak-afrikai bevándorlókból álló négyes csoport egy fiatal lengyel pár férfi tagját összeverte, barátnőjét pedig a szeme láttára erőszakolták meg, és minden bizonnyal ugyanez a társaság a közelben egy transzszexuális prostituálttal is hasonlóképpen járt el.

demokrata.hu (Forrás)