Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

A tárca ezt rövid e-mailben közölte azon civil szervezetek jogi képviselőivel, amelyek pert indítottak New Yorkban az állampolgárságra vonatkozó kérdésnek a kérdőívekbe való beemelése ellen.

A minisztérium rövid levele nem adott magyarázatot a döntésre, de a múlt héten a szövetségi legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a jövőre tartandó népszámlálási kérdőíven nem szerepelhet az állampolgárságra vonatkozó kérdés. Az alkotmánybíróság azzal érvelt, hogy a kormányzat nem indokolta meg kellőképpen, miért is feszegetné a válaszadók állampolgárságát.

Az alkotmánybírósági állásfoglalással és a keddi kormányzati döntéssel a republikánusokat és a demokratákat megosztó, hónapok óta húzódó vita zárult le. A népszámlálás adatai ugyanis fontos eszközöket jelenthetnek a politikusok, illetve a pártok számára. Jelzik az egyes vidékek népsűrűségét, társadalmi összetételét, köztük azt is, hogy hol élnek nagy számban bevándorlók, akik többnyire a demokratákra szavaznak. Ezekre hivatkozva a pártérdekek szerint jobban újrarajzolhatók a választási körzetek, és ennek befolyása lehet az elnökválasztáson felálló elektori testületek arányaira is.

A népszámlálási hivatal tisztségviselői ugyanakkor arra figyelmeztettek: az állampolgárság kérdésének felvetése ahhoz vezethet, hogy a nem amerikai állampolgárok – akár illegális migránsok, akár engedéllyel, de nem állampolgársággal tartózkodnak az országban – önszántukból inkább kimaradnak majd a népszámlálásból. Részben azért, mert tarthatnak a kitoloncolástól. Ennek eredménye pedig az lehet, hogy torzulni fog a felmérések eredménye.

Donald Trump cáfolata

Szerdán délelőtt közzétett Twitter-bejegyzésében Donald Trump elnök cáfolta az igazságügyi tárca döntését. „Álhírnek” a minősítve a minisztériumi közlést, azt írta: a kormány változatlanul azon van, hogy az állampolgárságot firtató kérdés szerepeljen a kérdőíven, mert „abszolút fontosnak” tartja ennek megállapítását.

Az elnök a múlt héten, az alkotmánybírósági döntés után azt fejtegette: megvizsgáltatja annak lehetőségét, hogy a jövőre tervezett népszámlálást – amelyre tízévenként kerül sor – hogyan lehetne elhalasztani.

A népszámlálási ívek nyomtatását egyébként már meg is kezdték.