Fotó: MTI/EPA/NTB/Terje Pedersen
Hirdetés

Sajtótájékoztatóján Per Thomas Omholt felügyelő azt mondta: az első vizsgálatok nyomán leginkább valószínűsíthető álláspont szerint pszichés betegség lehetett a támadás oka. Hangsúlyozta azonban, hogy továbbra is vizsgálnak más indítékokat, beleértve a dzsihádot is.

A Verdens Gang című norvég napilap azt közölte, hogy a merénylőt, Espen Andersen Braathent kórházi felügyelet alá helyezték, hírügynökségek szerint pedig két hétig nem látogathatja senki, nem küldhet levelet, és a férfi a sajtóval sem beszélhet.

A 37 éves férfi ügyvédje korábban már indítványozta védence pszichiátriai vizsgálatát. A rendőrség megerősítette, hogy Braathent többször kezelték pszichiátriai intézetekben, 2020-ban pedig egy bíróság eltiltotta a családja látogatásától, miután halálosan megfenyegette az édesapját.

Ann Iren Mathiassen ügyész a TV2 televíziós csatornának azt nyilatkozta: nincs bizonyíték arra, hogy Braathen a támadást előre kitervelte volna.

Korábban írtuk

A tervek szerint a pénteken Kongsbergbe látogat az ország újonnan tisztségébe iktatott miniszterelnöke, Jonas Gahr Store is.

A dán állampolgárságú Braathen szerdán, a délnyugat-norvégiai Kongsbergben íjjal és pontosabban meg nem határozott más fegyverekkel támadt a járókelőkre, főleg egy élelmiszer-áruházban.