Fotó: MTI/EPA/POOL/REUTERS/KHAM, archív, illusztráció
Hirdetés

A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett jelentés hírértékét növeli, hogy Kim Dzsong Un ismét három héten át nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A szöuli újraegyesítési minisztérium pénteken beszámolt arról, hogy Kim utolsó nyilvános szereplése május 1-jén volt, miután előtte húsz napon keresztül nem adott magáról hírt. Nem jelent meg például azon az ünnepségén sem, amelyet nagyapjának, a népi Korea alapítójának születésnapi évfordulóján rendeztek, így találgatások keltek szárnyra világszerte egészségi állapotának válságosra fordulásáról, mi több, haláláról.

A KCNA vasárnapi jelentése szerint a munkapárti katonai testület ülését a nemzetvédelmi erők további megszilárdításával kapcsolatos követelmények megvitatásának szentelték, szó volt a háború megelőzéséről bel- és külpolitikai eszközökkel. A tanácskozáson megvitatták a háborús nukleáris elrettentés megerősítését felvázoló új javaslatot, amely kiköti, hogy a hadászati erők bevetése kizárólag végszükség esetén történhet. A tanácskozás résztvevői rámutattak a hadsereg szervezésének egyes hiányosságaira, és megvitatták ezek kiküszöbölésének lehetőségeit.

A KCNA nem részletezte, hogy a nukleáris elrettentés megerősítését illetően milyen új elképzelések hangzottak el a tanácskozáson.

Korábban írtuk