Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Szerbiában szombatról vasárnapra 5690-ről 5994-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Aleksandar Vucic szerb elnök szombat este jelentette be, hogy keddtől enyhítenek a bevezetett intézkedéseken, rövidítik a kijárási tilalom óráit, a március közepe óta „szobafogságra” ítélt nyugdíjasok heti háromszor rövid sétát tehetnek a lakhelyük környékén, és fokozatosan kinyithatnak a műhelyek, edzőtermek, fodrász- és kozmetikai szalonok, május közepétől pedig a szállodák és a vendéglátóhelyek is. Amennyiben nem tapasztalható hirtelen növekedés a fertőzöttek számában, úgy május második felében megindulhat a nemzetközi közúti és légi forgalom is. Ebben a tanévben a gyerekek már nem térnek vissza az iskolapadokba. Arról egyelőre nem beszélt államfő, hogy mikor szüntethetnék meg a március 15-én kihirdetett szükségállapotot.

Koszovói gazdasági szakemberek szerint az új típusú koronavírus okozta járvány miatt a kis, balkáni ország gazdasága 6-8 százalékkal eshet vissza, és ez az előrejelzés tovább romolhat, amennyiben elhúzódnak a járvány miatt bevezetett intézkedések. Emellett az egyébként igen magas, több mint 35 százalékos munkanélküliségi arány is tovább növekedhet. Koszovóban egy nap alatt 480-ról 510-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma.

Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 1117-ről 1170-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az ország legnagyobb városaiban szerdától kötelező lesz a maszk és a kesztyű használata a nyilvános helyeken. A korábban adományozott védőfelszerelések mellett Kína szombaton ötezer koronavírus-tesztet ajándékozott Szkopjénak.

A térség országai közül Montenegróban jelent meg a vírus a legkésőbb, és a lakosság számához mérten aránylag alacsony a fertőzöttek száma, a kormány azonban egyelőre nem szándékozik enyhíteni a fertőzések megelőzését célzó intézkedéseken. Montenegróban egy nap alatt 303-ról 307-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma.

Bosznia-Hercegovinában szombatról vasárnapra 1212-ről 1245-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az ország két része hasonló intézkedésekkel védekezik a járvány ellen, és hasonló dinamikával igyekszik majd visszaterelni az életet a rendes kerékvágásba. A főként bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderáció belügyminisztere arra számít, hogy április végén visszavonhatják a kijárási tilalomra vonatkozó előírásokat, a boszniai Szerb Köztársaság pedig május elseje utánra tervezi az intézkedések enyhítését.