Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média
Hirdetés

A pápának ez volt az első ilyen „távközléses” megnyilatkozása. Ferenc többnyire a Szent Péter téren tart általános audienciát, amely tízezreket vonz. Ezúttal üres volt a tér, mivel a Vatikán is tartja magát a ragály terjedése ellen hozott karanténhoz és egyéb intézkedésekhez, így a tömegrendezvények elnapolásához.

Ferenc rögtönzött mondandójában mindenekelőtt megköszönte az egészségügyi dolgozók kitartó munkáját, tolmácsolta együttérzését a járvány betegeivel, de kitért arra is, hogy a világ ne feledkezzen a szíriai menekültek sanyarú helyzetéről a török-görög határon.

A pápa tíz pap társaságában – akik közül többen más nyelveken tolmácsolták szavait – a pápai könyvtárban ülve beszélt.

A 83 esztendős Ferenc pápa keddi reggeli vatikáni miséjén ugyanakkor azt kérte a papoktól, hogy „legyenek bátrak”, és látogassák meg az új koronavírussal megfertőződött betegeket.

Olaszországot sújtja Kína után a leginkább a ragály: kedd estére már 631 halottja volt a járványnak, a bizonyítottan a kórtól fertőzöttek száma pedig tízezer fölé emelkedett.