Fotó: Imperial Japanese Navy – Official U.S. Navy photograph NH 50930
Hirdetés

A támadás ugyan meglepetésszerű volt, de a két nagyhatalom egyre romló viszonya miatt a háborút nehezen lehetett volna elkerülni. A nyersanyagokban szűkölködő, de dinamikusan fejlődő Japán vezetése a gazdasági és népesedési gondok megoldásának egyetlen eszközét a terjeszkedésben, új piacok akár erőszakos meghódításában látta. 1931-ben lerohanták Mandzsúriát, 1937-ben Kínát, majd Délkelet-Ázsia felé fordultak. Tokió 1940-ben a náci Berlinnel és a fasiszta Rómával háromhatalmi szövetségre lépett, 1941-ben a Szovjetunióval kötött semlegességi megállapodást. Az Egyesült Államokat módfelett aggasztotta az erőegyensúly felborulása a térségben, ezért 1941 elején elrettentő célzattal Hawaiira helyezte át a csendes-óceáni flotta fő bázisát, majd a japán ipar és haditengerészet működését alapjában fenyegető olajembargót léptetett életbe.

A diplomáciai tárgyalások kilátástalan huzakodásba torkollása miatt Tokió választási lehetősége a megegyezésre vagy támadásra egyszerűsödött, s december elején az utóbbi mellett döntött. Az amerikaiak számoltak is ezzel, de hírszerzőik úgy gondolták, hogy a japán szigetekhez közelebbi európai gyarmatok (Szingapúr, Indonézia vagy Indokína) vannak veszélyben, és nem a csaknem hatezer kilométerre fekvő Hawaii. A viszonylag védtelen Pearl Harborban összevont amerikai hadihajók és repülőgépek azonban túlságosan csábító célpontnak számítottak a japán stratégák szemében. Tokióban azzal számoltak, hogy az amerikai flotta kiiktatásával időt nyerhetnek pozícióik megerősítésére, s egyben súlyosan gyengíthetik az amerikai morált.

A támadást végrehajtó, Nagumo tengernagy parancsnoksága alatt álló hat repülőgép-anyahajó, 17 csatahajó és 23 tengeralattjáró hónapokig tartó tervezés és gyakorlatozás után futott ki a Kuril-szigeteken található bázisról. Annak érdekében, hogy ne fedezzék fel őket, az egyes egységek különböző útvonalakon, rádiócsend mellett tették meg az utat a találkozási pontig. A hadműveletet a legapróbb részletekig kidolgozták, figyelembe véve az amerikai riasztórendszer működését, az amerikai hajók elhelyezkedését is, s azért időzítették hétvégére, mert ilyenkor lazul a fegyelem, ráadásul minden hajó visszatér a bázisra.

Az amerikai hadvezetés az egyre sokasodó figyelmeztető jelek ellenére sem rendelt el készültséget a támaszponton. A flotta főparancsnoka a támadás idején éppen golfozott, a radarképernyőn a bázis felé tartó azonosítatlan jeleket észlelő tiszt nem hitte el, hogy azok japán repülők lehetnek. Az elbizakodottságért nagy árat kellett fizetni, a merész és kockázatos tokiói terv sikerrel járt.

Korábban írtuk


A Pearl Harbor fölötti égen 7 óra 49 perckor japán repülők tömege jelent meg, amelyek bombákat szórtak az öbölben horgonyzó hajókra, nem sokkal később megérkezett a támadók második hulláma is. Nyolc óra tíz perckor egy bomba az Arizona csatahajó lőszerraktárában robbant fel, a hajó ezer tengerésszel a fedélzetén süllyedt el. Nem sokkal később egy torpedó az Oklahoma csatahajót találta telibe, amely négyszáz emberrel merült el percek alatt.

Mire a füstfelhők eloszlottak, 2400 amerikai halottat és 1300 sebesültet számoltak össze, minden csatahajót találat ért, kettő el is süllyedt, és elpusztult 300 repülőgép. Az amerikaiak a zűrzavarban öt saját repülőgépüket is lelőtték, a támadók csak 29 repülőgépet, négy tengeralattjárót és 64 embert vesztettek. Nagumo nem aknázta ki a sikert, nem indította el a támadás harmadik hullámát, így a kikötő infrastruktúrája és üzemanyag-tárolói épen maradtak. Döntése japán szempontból később végzetesnek bizonyult, amiként az is, hogy az amerikai flotta kulcsfontosságú egységei, a repülőgép-hordozók éppen nem horgonyoztak a kikötőben, s sértetlenül vészelték át a végzetes napot. Az amerikaiak azonnal hozzáláttak a megrongálódott hajók kijavításához, de ez hónapokba tellett. A japán hadműveletek hosszabb ideig zavartalanul folyhattak a térségben, az amerikaiak csak 1942 nyarán, a Midway-szigeteknél tudták megfordítani a háború menetét.

Franklin D. Roosevelt elnök a támadás másnapján a sokkolt amerikai nemzethez intézett beszédében „a gyalázat napjának” nevezte december 7-ét, az Egyesült Államok hadat üzent Japánnak.

Újabban előkerült iratok szerint Hirohito japán császár tudott a támadásról és jóvá is hagyta azt Todzso Hideki miniszterelnökkel órákkal a légicsapás előtt tartott találkozóján. A császárt így akár háborús bűnösnek is minősíthették volna a háború után, de mivel a japán nép élő istennek tekintette, a megszálló amerikai hatóságoktól mentességet kapott és az új, demokratikus Japán jelképének tették meg. Todzsót viszont háborús bűnösként halálra ítélték és kivégezték. A mai napig folyik a vita arról, hogy Roosevelt elnök tudott-e a rajtaütés tervéről, sokan vélik úgy, hogy igen, de nem tett semmit, hogy egységes országot vihessen a háborúba. Az igazság vélhetően soha nem fog kiderülni.

A Pearl Harbor-i támadást túlélő legidősebb amerikai veterán 2018 novemberében, 106 évesen halt meg.