„A Pegasus-szoftver uniós tagállamok általi használata magánszemélyek, többek között európai parlamenti képviselők ellen, és az alapvető jogok megsértése” című vitában a biztos elmondta: a bizottság több alkalommal elítélte a személyközi kommunikációhoz való illegális hozzáférést. A tagállamoknak kell lépéseket tenniük az állítások kivizsgálása érdekében, és a nyomozati munka során nagyon fontos, hogy az uniós bíróság tapasztalatait, korábbi ítéleteit felhasználva járjanak el.

Hirdetés

Hahn hangsúlyozta: az uniós tagállamoknak felügyeletet kell gyakorolniuk saját hírszerző szervezeteik felett, biztosítaniuk kell, hogy újságírók ellen ne járjanak el, mert ezáltal a szólásszabadságot sértik meg. „Tiszteletben kell tartani a fékek és egyensúlyok rendszerét, fontos, hogy a különböző állami szervek egymást tudják ellenőrizni, mert ilyen módszerekkel lehet kideríteni, hogy a kémprogramot illegális módon alkalmazták-e” – tette hozzá. Mint mondta, az uniós adatvédelmi jogszabályok erősek, az elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv, informatikai rendszerek elleni támadásokra vonatkozó szabályok megtiltják a lehallgatásokat. Hahn elmondta, hogy az Európai Bizottság szoros figyelemmel fogja követni az EP Pegasus-ügyet vizsgáló különbizottságának a tevékenységét.

Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában elmondta: „a nemzetbiztonság kérdését az uniós szerződések egyértelműen a tagállamokhoz utalják, az EP Pegasus-ügyet vizsgáló bizottságának létrehozása és a parlament politikai céloknak alárendelt vizsgálódása ezen a területen jogszerűtlen, és súlyosan sérti a tagállami szuverenitást”.

Hozzátette: „ezzel szemben Magyarország demokratikus jogállamként működik, s mint ilyen, mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el a nemzetbiztonsági kérdésekben is, a nemzetbiztonsági szolgálatokat ellenőrző kormányzati és kormánytól független intézmények megállapításai szerint”. A képviselő azt mondta, hogy a polgári kormány 12 évvel ezelőtti hivatalba lépése óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak, míg a baloldali kormányok idején szerinte számos súlyos törvénytelenség fordult elő.

Donáth Anna, a Momentum uniós parlamenti képviselője szerint a Pegasus-ügyet vizsgáló bizottság létrehozásával az EP megtette az első fontos lépést az uniós állampolgárok illegális lehallgatásának ügyében folytatott vizsgálódásban.

„Ennek a bizottságnak az lesz a feladata, hogy nyilvános ülés keretében meghallgassa például Varga Judit igazságügyi minisztert, akinek a tudtával és engedélyével figyeltek meg és hallgattak le civileket, politikusokat, és tényfeltáró újságírókat Magyarországon” – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette, hogy a bizottság tagjaként kérelmezni fogja a lehallgatási engedélyek vizsgálatát, mert véleménye szerint „jelentős részükre egyáltalán nem volt szükség, sőt a kormány kizárólag a politikai ellenfeleit akarta megfigyelni a hatalom megtartása érdekében”. Kiemelte: „a magyar parlamentben nem létezhet semmilyen vizsgálóbizottság, amit az ellenzék kezdeményez, de a magyar és uniós polgárokat védő uniós parlamenti kontrollt nem tudják kiiktatni”.

„Épp ezért van kiemelt felelősségünk ebben az ügyben. Tegyünk meg mindent azért, hogy Varga Juditnak a magyar és európai nyilvánosság előtt kelljen megmagyaráznia, hogy miért kémkednek folyamatosan a saját állampolgáraik magánélete után” – mondta Donáth.

Rónai Sándor DK-s EP-képviselő felszólalásában kijelentette: „egyes kormányok a legsötétebb időket idézve arra vetemednek, hogy saját állampolgárikat figyeljék meg illegális módszerekkel”. Mint mondta, a Pegasus-bizottság alelnökeként kezdeményezte Varga Judit és volt államtitkára, Völner Pál meghallgatását.

„A botrány felelőseinek a bizottság előtt kell elszámolniuk, és válaszokat kell adniuk az ártatlan európai polgároknak és az érintett áldozatoknak. Ez történik azokkal a kormányokkal, amelyeket gyáva pártkatonáik elvtelenül védenek még attól is, hogy kérdezni lehessen őket” – tette hozzá.

Rónai szerint az EP, Magyarországgal szemben, a demokrácia hazája: „mi itt valamennyi ember érdekeit képviseljük, ha kell a hatalommal szemben is” – mondta. „Kiderítjük, mi történt pontosan, és mindent megteszünk, hogy ez a gazemberség ne fordulhasson elő többet Európa történetében” – fogalmazott a DK képviselője.

Korábban írtuk