A „piszkos bomba” bevetése Kijev utolsó hibája lenne
Ukrajnának az az esetleges döntése, hogy „piszkos bombát” vessen be Oroszország ellen, a „kijevi rezsim” utolsó hibája lenne – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
Világ
/
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/vilag/a-piszkos-bomba-bevetese-kijev-utolso-hibaja-lenne-1012997/
Elmondta, hogy Oroszországnak nem célja a határ menti 10-12 kilométeres biztonsági övezet kialakítása során az ukrajnai Szumi város elfoglalása, de ezt a lehetőséget nem lehet kizárni.
Hirdetés
„Sokszor elmondtam, hogy szerintem az orosz és az ukrán nép valójában egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk”
– fogalmazott. Arról is szólt, hogy Moszkva sohasem vonta kétségbe az ukrán nép jogát a függetlenségre és a szuverenitásra.
Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
„Nem törekszünk Ukrajna kapitulációjára. Ahhoz ragaszkodunk, hogy elismerje a terepen kialakult realitást” – mondta.
Emlékeztetett rá, hogy Oroszország a konfliktus folyamán többször felajánlotta Ukrajnának a megállapodás lehetőségét.
Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés