Pedro Sánchez hangsúlyozta kormánya elkötelezettségét, hogy „az árválság ne okozzon növekedést a legkiszolgáltatottabb csoportok számláin”. De – jelezte – még ennél is továbbmennek az új intézkedéscsomaggal, amely „megerősíti az állampolgárok védelmét”.

Hirdetés

A kormány várhatóan jövő heti ülésén fogadja el a rendelkezéseket, amelyek részeként kibővítik a szociális támogatásra jogosultak körét, emellett 15 százalékkal növelik a rászorulóknak kedvezményesen járó energia mennyiségét.

Új tarifaszabályozást vezetnek be a házközponti fűtéssel rendelkező társasházak számára, mivel nagyfogyasztóként eddig semmilyen kedvezményre nem voltak jogosultak. A kormány számításai szerint az intézkedésnek köszönhetően mintegy 1,7 millió háztartásnak körülbelül feleannyit kell majd fizetnie a fűtésre, mint enélkül kellene.

Az új intézkedéscsomag része a spanyol kormány kedden elfogadott energiatakarékossági tervének, amellyel jövő márciusig 5,1 és 13,5 százalék közötti csökkenést kíván elérni a gázfogyasztásban, attól függően, hogy a zömében ajánlásként megfogalmazott javaslatok milyen arányban valósulnak majd meg.

Korábban írtuk

A 73 elemet tartalmazó dokumentum hat nagy cselekvési területet határozott meg: megtakarítás és hatékonyság, energetikai átmenet ösztönzése, fogyasztók védelme, adózás, energetikai és technológiai autonómia, szolidaritás az Európai Unióval.

A terv több elemét már korábban bejelentették és elfogadták, ilyen például a fölgáz áfájának átmeneti csökkentése 21 százalékról 5 százalékra, valamint a közintézmények hűtésére, fűtésére és külső világítására vonatkozó korlátozás.

A kormányzati energiatakarékossági program része egyebek mellett a napelemek telepítésének támogatása, tájékoztató kampány indítása a háztartási eszközök gazdaságos működtetéséről, valamint az energiaszámlák átláthatóságának növelése. Utóbbinál fel fogják tüntetni, hogy az egyes fogyasztók a kerületi, valamint a települési átlaghoz képest mennyi energiát használtak fel az adott hónapban.